Nemzetközi foci

Kicsi a világ, avagy újra együtt Poznanban

Kádár Tamás és Arnaud Djoum a Rodában is együtt játszott, most a Lech sikereiért küzdenek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ahogy kedden beszámoltunk róla, a Lech Poznan kedden hivatalosan is bemutatta az új igazolásokat, köztük Holman Dávidot és Kádár Tamást. Utóbbinak nem ismeretlen egy másik friss szerzemény, Arnaud Djoum. Idehaza valószínűleg keveseknek mond valamit a 25 éves védekező középpályás neve. A belga-kameruni kettős állampolgár 2009 és 2014 között a Rodában játszott. Abban a holland csapatban, amelyben Kádár Tamás 2012–2013-as idényben fél évet kölcsönben szerepelt. Akkor a sárga-feketék még az élvonalba tartoztak, ott voltak csapattársak.

Érdekes, hogy Németh Krisztián neve is mondhat valamit Djoumnak, illetve fordítva, hiszen a magyar válogatott támadó is megfordult a Rodában.

A futballban is igaz a mondás: kicsi a világ. Djoum egyébként Törökországból érkezett, ahol mindössze fél évig volt, nem úgy, mint a Rodában, ahol 123 mérkőzés alatt kilenc találat fűződik a nevéhez. Kádárral hét bajnokin lépett együtt pályára. Reméljük, a lengyelországi időszakuk sikeresebb lesz, ugyanis Hollandiában olyan meccsen is játszottak, mint a 2012. augusztusi 5-0-s PSV elleni bajnoki vereség.

A klub honlapjakettőjükkel készített egy interjút, hogy vajon még emlékeznek-e a másikra, természetesen a válasz egyértelmű volt.

– Nem gondoltam, hogy ilyen hamar újra egy csapatban játszom majd Tamással. Most egy teljesen új klubban vagyunk, de örülök, hogy van egy olyan ember, akit ismerek korábbról. Jó újra látni Tamást, aki jó játékos és nagyon kedves ember – mondta Djoum.

Kádárnak sem kellett sokat gondolkodnia a válaszon. A magyar válogatott védő is sok jót mondott régi-új csapattársáról.

– Fél évet játszottunk együtt Djoumival, pontosan tudom, hogy jó játékos és nagyon jó ember. Megkönnyíti a dolgomat, hogy ő a harmadik ember a klubban, akit ismertem. Örülök, hogy megint egy csapatban tudunk játszani, és remélem, én is és ő is a kezdőcsapatban találjuk majd magunkat. Szeretnénk most már Poznan-játékosként minél jobb teljesítményt nyújtani – mondta Kádár Tamás.

Olvasói sztorik