Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Hétfőn ünnepli 75. születésnapját Székesfehérvár és a magyar labdarúgás egykori legendás futballistája, a ma is roppant népszerű Fister Ferenc. Életében két igazi klubja volt: a fehérvári VT Vasas és a fővárosi Vasas. Bár csak egyszeres válogatott volt, mégis legendaként tisztelik.
– Nagyon szerencsés vagyok, hogy hetvenöt évet megéltem, hála Istennek egészségileg semmi problémám, rendbe jött a derekam is, ami egy kicsit huncutkodott. A sportpályafutásommal is maximálisan meg vagyok elégedve – mondta a feol.hu oldalon az ünnepelt. – Csak az fáj egy kicsit, hogy egyszer voltam válogatott. Sérülés miatt lemaradtam az angliai világbajnokságról, pedig már neveztek. Ám összességében elégedett vagyok, hiszen nagyon sok szépet kaptam a labdarúgástól. Felejthetetlen hat évet tölthettem a budapesti Vasasnál, ami talán életem legszebb hat éve volt, bejártam a fél világot.
– Fehérvárról indult, milyen volt a gyermekkora, a családi háttere?
– Édesapám kocsmáros volt a Felsővárosban, ez volt a híres Fister-, vagy ahogy sokan ismerték, a Kerekes-kocsma. Az üzlet mögött volt a konyha és a szoba. Rendesen behallatszott minden, így az összes magyar nótát, amit ismerek, onnan tanultam meg. Apám abszolút nem sportolt semmit. Ha a labda véletlenül az apám elé gurult, kézben hozta vissza, nem rúgott bele. Mérkőzésen is csak egyszer volt kint. Amikor a Petőfiben játszottam a Dózsa salakos pályáján, a kocsma törzsvendégei mondták apámnak: gyere Feri, nézd meg a fiadat. Egyszer végre kijött, nyertünk is, és otthon megkérdeztem tőle, hogy tetszett? Röviden válaszolt: „Eddig sem voltam, de többet nem is megyek, mert ennyien még nem szidták az anyádat!” Amúgy tizenkét évesen az Úttörőház csapatában kezdtem el játszani, majd a Honvéd kölyökben, aztán a Petőfiben, és ötvenkilenctől hatvanháromig a VT Vasas következett. Közben hatvankettővel bevonultam Börgöndre katonának. De ugyanúgy játszottam, minden edzésre kijártam, otthon aludtam, reggel bementem, délben kijöttem. Hatvanhárom szeptemberében lejött a Vasas szakosztályvezetője, Rozner Győző Börgöndre, és megkérdezte, volna-e kedvem a Vasasban futballozni. Ez akkor olyan volt, mintha ma valakinek azt mondanák: az Inter focistája lehet. Igent mondtam, és azt kértem, hogy cserébe szereltessenek le, még négy hónapom volt a katonaságból. Egy hét múlva meg is történt.
– Térjünk még vissza egy kicsit a VT Vasashoz.
– Nagyon jó társaság volt, ragyogó futballistákkal, hogy csak néhányat említsek közülük: Szentes Jenő, Németh Lajos, Horváth Lajos, Bognár Ferenc és Ispaics Tibor, vele remek balszárnyat alkottunk, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány fel is figyelt ránk, és egyszer meghívott minket a válogatott komlói hírverő mérkőzésére. Nagy élmény volt címeres mezben játszani. De visszatérve a VT Vasashoz, a másodosztályú bajnokságban harmadikok és negyedikek voltunk. Jól éreztem magamat, mert itthon voltam, és nagyon jó csapatunk volt. Mielőtt felkerültem Angyalföldre, Bognárt és Szentest megkérdeztem, hogy felmenjek-e a pesti vagányok közé, és ők bátorítottak. Legfeljebb ha nem sikerül, hazajössz, és újra itthon tapsolnak neked a nézők – mondták.
– És jött a Vasas, pályafutása legszebb időszaka, a többi között Farkas Jánossal, Mészöly Kálmánnal és a többi kiválósággal.
– Nagyon összerakott csapat volt, egymás gondolatát is tudtuk. Az edzőnk a legendás Illovszky Rudolf volt. Kétszer nyertünk bajnokságot, hatvanhatban például veretlenül, és ez nagy tett volt akkoriban. De megnyertük a Közép-európai Kupát, és hatvanhétben a chilei Hexagonal Kupát. Az első meccsen az NDK válogatottja ellen nyertünk, majd a chilei Colo-Colo, az ottani Fradi következett. A menedzserünk azt mondta, ha megússzuk néhány gólos vereséggel, anyagilag pozitívan zárjuk a túrát. Erre kilenc-háromra mi nyertünk, majd a döntőben egy-egyre végeztünk a Pelével felálló brazil Santosszal, és megnyertük a tornát. Amikor a banketten Peléék megkérdezték a prémiumunkat, nem hitték el az ezerhatszáz forintot, vigyorogva kommunista spekulánsnak mondtak minket. De csak ennyit kaptunk, pedig hatvanezer dollárt hoztunk haza…
Aztán 1969 szeptemberében fiatalításra való hivatkozással Fister elkerült a Vasastól, két évig még a másodosztályú Ganz-Mávagban játszott, majd visszatért Fehérvárra, 25 évig dolgozott a Kerekes-kocsmában, és következett a megérdemelt nyugdíj. Ám a mai napig focizik a kispályán a Jó Barátok csapatával, s ha kell, a Vidi öregfiúkhoz is beszáll a nagypályán.
