NB I

Kilenc légióst igazolt a Honvéd

Bővül és erősödött a kispestiek kerete, de a helyi akadémia növendékeinek már megint nem volt esélyük.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Sajtótájékoztatót tartott hétfőn a Bp. Honvéd, amelyen bemutatták az újonnan érkezett játékosokat.

George F. Hemingway tulajdonos kifejtette, hogy ősszel több hiányposztja volt az együttesnek, ezek között említette a balhátvédet és a középcsatárt, ezekre most több játékost is igazoltak.

– Egy fokkal jobb minőségű futballistákat hoztunk, mint szoktunk – jelentette ki az üzletember, aki annak a személyes véleményének is hangot adott, hogy közöttük három olyan játékos is van, aki szerinte hasonló szintet képvisel, mint Davide Lanzafame. A bundabotrányba keveredett olasz csatár fél évet játszott a Honvédban, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat két éve bronzérmes lett a bajnokságban.

A tavaly áprilisban távozott és most az idény végéig visszatért olasz vezetőedző, Marco Rossi kifejtette, hogy nem könnyű a csapat helyzete, mivel hat gárda küzd a kiesés elkerüléséért, és köztük jelenleg mindössze négy pont a különbség. Megjegyezte, az előző regnálása alkalmával az európai kupaszereplésért harcolt a klub, de számára ez a helyzet sem ismeretlen, mert több bennmaradásért küzdő csapatot irányított Olaszországban. Hozzátette, azt szeretné, ha a tanítványai tavasszal már az első tíz meccsen biztosítanák az élvonalban maradást, hogy az utolsó három körben már nyugodtan futballozhassanak.

Hemingway az idénybeli második edzőváltásról azt mondta: a távozó Csábi Józsefről nem szeretne beszélni, míg Rossi visszahozatalát a többi között azzal indokolta, hogy vele különösen jó volt a viszonya, amikor a szakember először Kispesten dolgozott.

Az újonnan érkezett játékosokat a klub honlapja a következőképpen jellemzi:

Lucas Elías Ontivero (20 éves), argentin, balszélső

Nagy tehetség, aki a Real Madridnál nevelkedett, majd az angol Tottenham Hotspur és az olasz Genoa labdarúgója volt. Később szerepelt az argentin Independiente és az uruguayi CA Fénix csapatában, ez utóbbitól a Galatasaray kétmillió euróért vásárolta meg. Alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a törököktől ki akarja vásárolni, ugyanis 4.5 millió euróban állapították meg a kivásárlási árát. A mértékadónak tartott transfermarkt.de portál szerint a becsült piaci érték alapján az NB I második legértékesebb játékosa. A török sztárklub az elmúlt szezonban kölcsönadta Gaziantepspor csapatának. Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője vitte volna Itáliába, de a külföldi kontingens telítettsége miatt nem jött létre a szerződés. A Honvédhoz fél évre, kölcsönbe került.

Jesús Manuel Meza Moreno (29 éves), venezuelai, támadó középpályás

Gyerekként először a kosárlabda és a baseball iránt érdeklődött, de hamar rájött, hogy az ő sportja a labdarúgás. Tizenhat évesen debütált a venezuelai élvonalban. 2007-ben Kuba ellen, egy barátságos mérkőzésen a válogatott színeiben is pályára lépett. Részt vett a 2011-es Copa Americán. Legutóbbi klubja a görög Olimpiakosz Volosz volt, de korábban a mexikói Atlas csapatában is megfordult. Hétszeres venezuelai válogatott, másfél évre szerződött a Honvédhoz.

Francis Koné Kouassi (24 éves), togói, csatár

Bár Elefántcsontparton született, de togói állampolgár is, és kétszeres togói válogatott. Pályafutását 2006-ban az elefántcsontparti Séwé Sport de San-Pédro csapatánál kezdte, majd Thaiföldre került, ahol gólkirály és az év játékosa lett. 2012-ben fél évig az ománi Al-Musannah SC csapatát erősítette. Hat hónap alatt 13 mérkőzésen tíz gólt szerzett. 2013-ban került a portugál SC Olhanense együtteséhez. Három éves szerződést kötöttek vele Kispesten.

David Izazola Ramírez (23 éves), mexikói, csatár

Hazájában a Pumas, a Querétaro és az Atlético San Luis együttesében futballozott. 2011-ben tagja volt a mexikói U20-as válogatottnak, amely bronzérmet szerzett a világbajnokságon. Ugyanebben az évben a mexikói első osztályban is bemutatkozott a Cruz Azul ellen. „Kiváló lehetőség ez a karrierem továbbépítésére. Az Európában maradásom érdekében létfontosságú, hogy beilleszkedjek a magyar futballba, olyan lehetőség ez, amit ki kell használnom, az éghajlat és egyéb tényezők nem okozhatnak problémát” – nyilatkozta Izazola korábban a goal.com oldalon. Fél évre, kölcsönbe érkezett.

Josip Projics (27 éves), szerb, balhátvéd

Több mint tíz évvel ezelőtt az FK Napredak Krusevac csapatánál kezdte pályafutását. A 2008–2009 szezonban az orosz első osztályú FC Volga Novgorodhoz igazolt, de egy év múlva visszatért a Napredakhoz. 2011-ben a szerb FK Jagodina labdarúgója lett. Legutóbb a görög Levadiakoszt erősítette. A 2012–2013-as szezonban szerb kupagyőztes lett az FK Jagodinával. Fél plusz egy éves szerződést kötött Kispesten.

Jean Pierre Morgan (22 éves), francia, balhátvéd

A Montpellier neveltése, 2011-től 2014-ig az Agde játékosa volt. Az elmúlt szezont az AS Béziers-nél töltötte. Három évre kötelezte el magát a Honvédnál.

Josip Elez (20 éves), horvát, védő

A Hajduk Splitben nevelkedett, majd a Lazio figyelmét felkeltve Rómába igazolt. Az azúrkékek tavaly kölcsönadták, az elmúlt szezont a Grossettónál töltötte. A védőt a tavaszi szezon idejére kölcsönadták a Honvédnak.

John Jairo Palacios Granja (26 éves), kolumbiai, csatár

A brazil Gremiónál kezdte a labdarúgást, 2006-ban. Egészen 2011-ig Pelé hazájában játszott, majd a hondurasi Motaguánál folytatta pályafutását, ahonnan Peruba, majd szülőhazájába Kolumbiába igazolt. A Bp. Honvéd az első európai csapata, a perui Alianza Universidad csapatától érkezett. Jól fejelő, erős testalkatú játékos.

Bratislav Punosevac (27 éves), szerb, csatár

A Partizan Beogradban nevelkedett, majd a Napredak és az FK Kopaonik játékosa lett. 2011-ben a román Otelul Galatihoz igazolt, ahol bajnoki címet nyert. 2013-ban nem csak országot, kontinenst is váltott, a japán Avispa Fukuoka lett az új állomáshelye. Tavaly visszatért Szerbiába, a Radnicski Nis gárdájához. Két és fél éves szerződést írt alá a Honvédhoz – írja a klub honlapja.

Olvasói sztorik