Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
MVM-Paks helyett valószínűleg Paksi FC néven játszik tavasszal Tolna megye legrangosabb futballcsapata, amelytől Fiola Attila után minden bizonnyal Kovács Gábor is távozik, Rodenbücher István viszont érkezhet – mindez abból az interjúból derül ki, amelyet a teol.hu közölt Haraszti Zsolt ügyvezetővel.
– Milyen néven szerepel majd a bajnokságban a paksi futballcsapat?
– Várhatóan Paksi FC néven. December végén lejártak a szerződéseink az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-vel, a következő hetekben dől el, hogy lesz-e új megállapodásunk, vagy sem – magyarázta Haraszti Zsolt.
– Anyagilag hogy állnak?
– A klub jelenleg fizetőképes, és a következő hónapra is megvan a fedezetünk. A bajnokság végéig – bárhogy is alakuljanak a dolgok – megteremtjük az anyagi forrásokat az első osztályú szerepléshez.
– Mit szól hozzá, hogy Fiola Attila a Puskás Akadémiához igazolt? Sokak meglepődtek, ön nem?
– Sajnálom Fiola Attila távozását, hiszen alapembernek számított, ráadásul tavaly bemutatkozhatott a válogatottban is. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a Puskás Akadémia ajánlatával nem vetekedhettünk. Konkrét megkeresés a felcsútiakon kívül máshonnan nem érkezett a klubhoz. Volt egy telefonhívás egy élcsapattól – inkább nem nevezném meg, mert már amúgy is lezárult az ügy –, de ajánlatot tőlük sem kaptunk.
– Kovács Gábor is távozik?
– Jelenleg annyit tudok mondani, hogy ötven százaléknál több az esélye annak, hogy megy, mint, hogy marad. A Diósgyőr bejelentkezett érte.
– Az érkezők oldalán egyelőre Balázs Zsolt nevét látni, de úgy hallani, Rodenbücher Istvánnal is közel a megegyezés.
– Balázs Zsolttal a szerdai, Honvéd elleni felkészülési mérkőzést megelőzően hároméves szerződést kötöttünk, és szóban a kispestiek ellen ugyancsak pályára lépő Rodenbücher Istvánnal is megegyeztünk.
– Csak szóbeszéd a városban, hogy elköltöznek a Fehérvári útról, és az ASE-stadion helyén lesz az új PSE-aréna?
– Minden alapot nélkülöznek ezek a pletykák, fel sem vetődött ilyesmi. Két alternatívánk volt: az egyik, hogy az M6-os autópálya felé, a jelenlegi pályától nem messze épült volna az új paksi stadion, de ehhez nem elég a nyolcszázmillió. A másik pedig a jelenlegi sporttelep felújítása. Utóbbi mellett döntöttünk.
A teljes interjú ide kattintva olvasható!