Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Balázs Zsoltot szerződése 2015 nyaráig kötötte a KTE-hez, kitűnő őszt zárt, így nem meglepő módon több csapat is élénken érdeklődött iránta. A Kecskemét a mindenki számára megfelelő megoldást kereste ebben a helyzetben, amelynek eredményeként két és fél év után távozik. Balázs Zsolt szerdán már Pakson jelentkezik edzésre, miután az elvi megállapodás megszületett a felek között.
Balázs 2012 nyarán igazolt az alföldiekhez, előtte csak nevelőegyesületében, Zalaegerszegen futballozott. A 2012–2013-as szezonban 13 meccsen három gólig jutott, majd egy évre rá 23 találkozón három gól és három gólpassz került a neve mellé. Legeredményesebb időszaka a mögöttünk hagyott őszhöz köthető, Bebetóval kifejezetten eredményes párost alkottak, ebből 16 meccsen három góllal és hat gólpasszal vette ki a részét.
– Szerencsére jól sikerült a bemutatkozásom Kecskeméten, nehéz helyzetben volt a csapat, és rögtön egy győztes meccsen, góllal debütáltam, ennél kívánni sem lehetett jobbat. Volt egy időszak, amikor kicsit kevesebbet játszottam, nem is ment annyira a játék, de az utóbbi időben megint jó formában voltam és sok pozitív tapasztalatot gyűjtöttem. Összességében tehát örülök, hogy itt futballozhattam. Nyáron lejárt volna a szerződésem, így igazából nekem és a klubnak is az volt a legjobb megoldás, ha most sikerül váltani – mondta Balázs Zsolt a KTE honlapján.
Balázs Zsolt összesen 52 NB I-es meccset játszott Kecskeméten, kilenc góllal és kilenc gólpasszal segítette a KTE-t.