Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Egy tragikus orvosi hiba miatt 2006. január 6. után már semmi nem olyan a magyar futballban, mint előtte. Zavadszky Gábor, az Apollón Limasszol futballistája néhány nappal korábban combizom-szakadást szenvedett egy bajnoki mérkőzésen. A válogatott középpályás ezek után egyre rosszabbul érezte magát, jelentkezett a csapat orvosánál, aki fájdalomcsillapítót írt fel neki – Zavadszkyra végül a lakásán találtak rá, miután hiába próbálták elérni. Telefonon előzőleg még beszélt itthon tartózkodó feleségével, panaszkodott, hogy egyre rosszabbul van. Mint később megállapították, halálát együtt fellépő tüdőembólia és szívinfarktus okozta.
Egervári Sándor az MTK-nál és a Dunaferrnél is edzője volt Zavadszkynak, a középpályás alapembere volt két bajnokcsapatának – ahogy korábban a Ferencvárossal is nyert két aranyérmet és tagja volt a BL-főtáblára jutott keretnek is –, de Egervári szerint emberi tulajdonságai még ragyogóbbak voltak, mint szakmai képességei. A mesteredző, volt szövetségi kapitány ma is nehezen beszél a tragédiáról és nagy szeretettel emlékezett a Rangadó.hu kérésére Zavdszky Gáborról:
„Túl azon, hogy nagyszerű, válogatott szintű futballista volt, egy rendkívül barátságos, szeretni való közösségi ember is. Mosolyogva végezte a legnehezebb feladatokat is, edzésen és mérkőzésen egyaránt. Ő volt az a futballista, akit az ellenfelek is szerettek, mert soha senkit nem akart megbántani, senkire nem mondott rosszat. Ha megrúgták, akkor is felállt, és mosolyogva pacsizott az ellenféllel – kezdte Egervári.
Játékosként is a legjobbakat tudom róla mondani: uralta a labdát, a technikai képzettsége is komoly volt. Mindkét bajnokcsapatomnak, a Dunaferrnek és az MTK-nak is meghatározó, pozitív személyisége volt. Nyugodtan mondhatom, példaértékű játékos volt. Nagyon nagy űrt hagyott maga után, elsősorban persze a családjában, de a futballban is.
Nagyon nehéz beszélni erről a tragédiáról. Orvos barátaim véleményére tudok hagyatkozni, szerintük egyértelműen nagyon súlyos orvosi tévedés történt. A klub orvosának a tünetek alapján azonnal észlelnie kellett volna az embóliát és meg kellett volna kezdeni a kezelést.”
A tragédia másnapján már Cipruson volt Hrutka János, Zavadszky legjobb barátja – ő is megindultan idézte fel az eseményeket:
„Úgy hívtak minket a Fradinál, hogy az ikrek… Tizenkét éves korunktól együtt játszottunk az összes korosztályos csapatban, együtt kerültünk a nagy csapathoz, majd a válogatotthoz is. Olyan volt nekem, mint a testvérem – ezt csak megerősítette, hogy kisfiának én voltam a keresztapja, ahogyan ő pedig az én kislányomé.
Sosem felejtem el azt a hajnalt. Fél hatkor riadtam fel arra, hogy szól a mobilom, láttam, már tíz nem fogadott hívás van rajta Mónitól, Gábor feleségétől. Amikor zokogva közölte, mi történt, azonnal kocsiba ültem, ők már úton voltak a reptérre… Menet közben intéztük a jegyvásárlást, mindent, miközben hatalmas, elképzelhetetlen ürességet éreztem.”
Ahogy Hrutka fogalmaz, az idő valamennyit begyógyít a sebekből, Zavadszky Gábor ikergyermekei ma már tizenhat évesek és ép lélekkel vészelték át a tragédiát – de ilyenkor, január elején mindig nehéz visszaemlékezni.
Az egykori remek futballistáról végül ismét Egervári Sándort idézzük:
„Zavadszky Gábor elérte, amit az akkori futballtársadalomban elérhetett, befutotta a neki rendelt pályát. Olimpián járhatott a válogatottal, három komoly klubban is kedvenc tudott lenni, bajnoki címeket nyert. És emberileg is rengeteg elismerést kapott, ezeket pedig nagyon élvezte. Borzasztóan hiányzik nekem és mindenkinek, aki ismerte.”
A négyszeres válogatott Zavadszky Gábor emlékére kedden 18 órakor gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést tartanak a Péceli úti RTK-pályán, ahol a játékos tiszteletére szobrot állítottak.
