NB I

Egyszer volt gólkirályok: Tóth Mihály

Akadt a magyar gólkirályok között évtizedeken át csillogó világklasszis, de olyan is, akire ma már szinte csak egykori csapatának szurkolói emlékeznek. Új sorozatunkban a közelmúlt egyszer csúcsra ért gólkirályait keressük fel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Többen közülük már az akkori csapatnevükkel nosztalgikus (és fájdalmas) húrokat pendítenek meg sokaknál, hiszen ma ezek a csapatok vagy nem léteznek, vagy alacsonyabb osztályban küszködnek. A Matáv Sopron is ilyen klub – 2004-ben gólkirályt adott és ötödik lett a bajnokságban, 2005-ben Magyar Kupát nyert. Tóth Mihály a „közös pont”. Persze, számára sem akkor, Sopronban kezdődött a történet, hanem egy évtizeddel korábban.

Brávácz Ottó, a Parmalat FC (előtte és utána: Videoton) egykori elnöke büszkén nyilatkozta az 1994-es szezonkezdet egyik mérkőzése után:

– Nálunk játszik az ország négy legtehetségesebb csatára, óriási jövő áll előttük!

Név szerint Horváth Ferenc, Pálffy László, Tóth Norbert és Tóth Mihály volt a négy megjelölt tehetség – közülük Pálffy kivételével végül is mindenki befutott egy magyar szinten sikeresnek mondható pályát. De csak egyikükből lett gólkirály, és nem a később az egyik legjegyzettebb hazai csatárnak számító Horváthból.

Hanem abból a Tóth Mihályból, aki kispesti nevelésként került Fehérvárra, majd később vissza Kispestre, hogy aztán megforduljon számos hazai klubnál és rövid ideig külföldön is. A kétezres évek elején volt pályája csúcsán, nyert bajnokságot és kupát is, ám a válogatottban csak egy barátságos meccsen lépett pályára.

A számokat tekintve a soproni időszak volt a legeredményesebb a karrierjében: a Matáv (később szimplán FC) Sopron csapatában 2001–2005 között 137 mérkőzésen 58 gólt szerzett és itt koronázták gólkirállyá, a 2003–2004-es bajnokság végén. De amikor a legsikeresebb időszakáról kérdezzük, nem ezt a szezont emeli ki.

– Amikor kupát nyertem a Honvéddal, nagyon fiatalon, kilencvenhatban, meg amikor a Fradival bajnok lettem kétezer-egyben, ezek a legkedvesebbek számomra. A Fradinál Horváth Péterrel alkottuk a csatársort az első évben, akkor elég jól ment, a második szezonomban sokat voltam sérült, de így is ott lehettem kezdőként a pályán a bajnoki címet eldöntő mérkőzésen, Debrecenben – eleveníti fel a sikereket a Rangadó.hu kérdésére Tóth Mihály.

A soproni időszak aztán persze szóba kerül, hiszen a gólkirályi cím mellé csapat-trófea is jutott: a Pintér Attila edzette Matáv emlékezetes kupadöntőben verte meg 2005-ben a Ferencvárost. 5-2-re nyertek a soproniak a fehérvári fináléban, ami egyik-másik fradista ámokfutásáról és a kiállításokról is emlékezetes maradt.

– Esélytelenként indultunk a kupában, középcsapatnak számítottunk akkoriban. De a Fradit lemostuk a döntőben, persze ez is kedves emlék. Négy évet töltöttem Sopronban, nagyon jó időszak volt – összegez a csatár.

Tizenhét találattal lett gólkirály 2004-ben Tóth Mihály, egy érdekes lebonyolítású szezon végén. A 12 csapatos mezőnyt az oda-vissza lejátszott első kör végén kettéválasztották, mert alsó- és felsőházi rájátszással folytatódott a bajnokság. A Sopron bejutott a felsőházba és végül ötödikként zárt.

– Nagyon jó csapatunk volt, jó körülmények között dolgoztunk. Huszti Szabolcs például akkor robbant be igazán. Kilenc ponttal maradtunk le az első helyezettől, a rájátszásban pedig tíz meccsen csak kétszer kaptunk ki.

Hogy miért ott és akkor, Sopronban jött össze a gólkirályi cím és miért nem jött össze többször, máshol, arról a Fradi és Sopron után utóbb Diósgyőrben is megfordult csatár így vélekedik:

– Nem nagyon szerepeltem bajnokesélyes csapatokban hosszabb távon, olyanokban, ahol könnyebb dolgom lett volna, mert támadófutballt játszottak. Talán, ha ilyenekbe kerülök később, még lett volna esélyem a címre. Az akkori Sopron jó középcsapat volt, ahol megvolt a területem és a lehetőségeim.

Tóth Mihály szerint egykori képességei alapján a mai magyar mezőnybe is beférne csatárposzton sok csapatba. Ugyanakkor van olyan mai csatár, akit ő is komoly elismeréssel illet.

– Biztos vagyok benne, hogy találnék magamnak csapatot. A tizenhatoson belül volt az igazi területem, jól éreztem a beadásokat, a fejjátékom is jó volt, ezek a mai futballban is előnyt jelenthetnek. Edzőként nézve az is feltűnő, hogy ma már sokkal több a labdás gyakorlat az edzéseken, mint a mi időnkben, amikor inkább a fizikális felkészítésre helyezték a hangsúlyt. A mai mezőnyből egyértelműen Nikolics Nemanját tartom a legtöbbre. Nagyon összetett játékos, mindkét lábát tudja használni, technikailag képzett és jól is fejel. Klasszikus centernek és visszavont csatárnak is jó, örülhet az az edző, akinek a csapatában ilyen játékos van.

A saját karrierjével kapcsolatban néhány rossz döntést megbánt az egykori gólkirály – külföldön például tovább kellett volna próbálkoznia, mondja.

– Forró fejjel, fiatalon sajnos nem mindig döntöttem elég higgadtan. Két ilyen momentum is volt a pályafutásomban, ha akkor máshogy döntök, talán nagyobb karriert is befuthattam volna. Amikor Franciaországból hazatértem a Ferencvárosba, illetve később, idősebben, Norvégiát hagytam ott, ezek olyan döntések voltak, amiket ma már nem biztos, hogy így hoznék meg. Kilencvenkilencben, huszonnégy évesen tértem haza az első osztályú Metzből. Akkor talán érdemes lett volna kitartóbban próbálkoznom, ha nem is náluk, hanem egy másodosztályú csapatban. Töretlen maradt volna a fejlődésem és talán komolyabb szakmai szintre is eljuthattam volna. A norvég Fredrikstadtól pedig már harmincon túl jöttem el, de manapság harminchét-harmincnyolc évesen is játszanak ott futballisták.

A válogatottsággal kapcsolatban nincs túl nagy hiányérzete, bár csak egyszer, a Japán elleni barátságos meccsen lépett pályára. Azt mondja, a sérülések miatt talán lemaradt néhány lehetőségről, de a posztján elég erős volt a konkurencia, ezért csak kicsit csalódott, hogy nem adatott több esély neki a nemzeti csapatban.

Tóth Mihály nyár óta Monoron edzősködik a harmadosztályban. Harminchat évesen még az NB II-ben játszott, aztán alsóbb ligákban fejezte be tavalyelőtt az aktív futballt. Játékosedzőként kezdte a tréneri pályát, célja pedig egyértelműen a legfelső szint.

– Labdarúgóként is a legmagasabb célokat tűztem ki magam elé, edzőként is így lesz. Gyerekként még álmodoztam, felnőttként viszont céljaim vannak: szeretnék jó NB I-es edző lenni és azokat a dolgokat, amiket játékosként eltanultam a több mint harminc edzőtől, akivel dolgoztam, átadni a csapataimnak.

Olvasói sztorik