NB I

Sváb visszavágyik a futballmiliőbe

A 24 éves védő a Győri ETO-ra jó választásként, Németországra pedig motivációként tekint.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Miután a Ferencváros színeiben végigjátszotta a teljes 2012–2013-as bajnoki szezont, majd a német másodosztályú Energie Cottbus csapatába igazolt, Sváb Dániel biztosan nem arra számított, hogy idén ősszel a Rákosmente, a Nagyatád és a Diósd ellen focizik az NB III-ban. Pedig ez történt, hiszen a 24 éves védő nyáron hazatért, a Győri ETO-ba igazolt, ezért a következő hónapokat azzal kellett töltenie, hogy ismét formába hozza magát. Novemberben már az élvonalban is pályára léphetett, úgyhogy számára a lehető legrosszabbkor jött a téli szünet.

Sváb a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy szabadsága első hetét teljes pihenéssel tölti.

– A Győri ETO-hoz szerződött, de kevés játéklehetőséget kapott. Vegyes érzésekkel gondol az őszi időszakra?
– Keveset játszottam, de előtte kihagytam három hónapot, mert sajnos csapat nélkül voltam. Vissza kellett zökkennem a megszokott kerékvágásba, egy kicsit fizikálisan is, de főleg játékban, ami hiányzott. Az edzéseken, a második csapat mérkőzésein és a Ligakupa-meccseken sikerült behoznom a lemaradást. Sajnos pont most van vége az őszi szezonnak, amikor elkezdem játszani az élvonalban. Ez számomra szerencsétlenül alakult – vélekedett Sváb Dániel.

– Akkor mégis hasznosnak érzi az elmúlt hónapokat? Jó választásnak bizonyult az ETO?
– Abszolút jó választás, ez nem kétséges, hiszen a körülmények adottak, jó a csapat, tehát itt sokkal könnyebb volt felhoznom magamat, mint máshol. Egyáltalán nem csalódás. Kellett egy hely, ahol tudok edzeni és játszani, ahol vissza tudok térni.

– Milyen tapasztalat és motiváció volt a Németországban töltött időszak?
– Sajnos nem tudtam végigcsinálni, hiszen kétéves szerződésem volt, de mivel kiestünk, mindenkinek megszűnt az érvényes megállapodása, ott ez a szokás. Abszolút nem bántam meg, igazi futballmiliővel voltunk körülvéve, telt házas stadionokban játszhattunk a másodosztályban, minden adott volt ahhoz, hogy tényleg futballistának érezzük magunkat, és úgy is teljesítsünk. Addig is vágytam külföldre, mindig az volt az álmom, és el is mondtam, hogy Németországba mehessek, mert ahhoz közel érzem magam, és amikor tapasztaltam, hogy milyen ott a labdarúgás, hogy kezelnek és hova lehet eljutni, az kiváló motivációt adott. Az ember el tudja képzelni, de amikor tényleg átéli, az két különböző dolog.

– Mennyi szünetet kapnak Győrben, és mivel telik majd?
– Szűk egy hónapot kapunk, tehát mindenkinek lesz ideje kipihenni a fáradalmakat. Én az első hetet mindig úgy töltöm, hogy nem csinálok semmit, csak pihenek, relaxálok, maximum más sportágat kipróbálok, de focival abszolút nem foglalkozom. Szerintem ez kell a léleknek és a testnek is. Utána mindig elkezdtek edzeni, futni, erősíteni. Az ünnepeket természetesen a családdal töltöm, békességben zárjuk az évet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.