Nemzetközi foci

„A Fradi az otthonom”

A Németországban játszó Sváb Dániel meglátogatta korábbi csapatát a törökországi edzőtáborban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Éppen tíz esztendeje, hogy Sváb Dániel a Ferencvároshoz került. 2004-ben még egy volt a sok fiatal közül, de szívós kitartásának köszönhetően az NB I-es csapatig verekedte magát. A többszörös utánpótlás-válogatott hátvéd tavaly a német Cottbushoz szerződött, amely ugyancsak Belekben edzőtáborozott. A 23 éves játékos nem felejtette el, honnan indult, és a magyar küldöttség megérkezésének napján meglátogatta nevelőegyesületét, valamint az egykori játékostársakat.

– Tíz napja érkeztünk, nagyon szép volt az idő, és nagyon jó edzéskörülmények között tudunk készülni, remélem, a Fradinak is ilyen lesz – mondta a FradiMédia videójában Sváb Dániel. – Örülök, hogy itt lehetek, és láthatom a Fradi-címert. Követem a csapatot az interneten, és mindenhol, ahol tudom, most pedig meglátogattam a régi, jó barátokat. Mint minden ferencvárosi szurkoló, én is szeretném, ha győzne a csapat, és tavasszal dobogóra állhatna.

A fiatal védő az elmúlt félévben rengeteget tapasztalt. Elmondása szerint nem egyszerű odakint légióskodni, de nagyon sokat tanult a Fradi-korszakból.

– Kicsit más lett minden… Fizikálisan és mentálisan is hozzátesz, mert távol van az otthon, távol vannak a szülők, illetve más a nyelv. A Fradi az otthonom, amikor a Népligetre gondolok, megdobban a szívem, nem tudok ellene mit tenni. Hogy most itt vagyok, ez egy feladat nekem, egy lépcsőfok a karrieremben.

Sváb szerint a Cottbus tíznapos törökországi időszakbán minden benne volt, aminek egy jó edzőtáborban benne kell lennie.

– Kemény volt, de az edzőnk meg is ígérte és be is tartotta. Fizikálisan megküldött minket az első két napon, alig tudtunk lábra állni. Utána volt egy meccs, amit sikerrel vettünk, majd taktikai, technikai, erőnléti és gyorsasági feladatok is.

Tapasztalata szerint tempóban és mentális kitartásban más a német liga, mint a magyar, mert odakint nem tíz, hanem kilencven vagy száz percig küzdenek, akarnak, hajtanak, mennek, amíg ki nem fulladnak.

Olvasói sztorik