NB I

Vass további gólokra, gólpasszokra vágyik

Az MTK fiatal támadója, Vass Patrik elmondta, hogy szeret a Debrecen ellen játszani.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 16. fordulójában a pocsék formában lévő Pécs kis híján megtréfálta a második helyezett MTK-t. A fővárosiak korán vezetést szereztek, de a PMFC fordított, végül Csiki Norbert duplájával mégis a kék-fehérek örülhettek. Ezzel a győzelemmel és a Diósgyőr vereségével eldőlt, hogy a Garami József legénysége a képzeletbeli dobogó második fokáról mehet a téli szünetre, az utolsó forduló eredményeitől függetlenül.

A Ligakupában is jól állnak, hiszen nagyon simán, 3-0-ra verték a Paksot idegenben, ezzel szinte el is döntötték a továbbjutást. Az idei naptári év utolsó bajnoki fordulójában az MTK a címvédő Debrecen otthonába látogat, tehát rangadóval zárja a szezont.

A Rangadó.hu érdeklődésére a 21 éves középpályás, Vass Patrik értékelte a Pécs elleni bajnokit, és elmondta, hogy reméli, a dobogón végeznek.

– Úgy gondolom, az első húsz-huszonöt percben nagy mezőfölényben játszottunk, ezt a labdabirtoklás is alátámasztja. Korán sikerült vezetést szereznünk, de egy védelmi hibának köszönhetően egyenlített a Pécs. Végül megtörtént, amire egyáltalán nem számítottam, hogy a szünet előtt vezetést szerzett az ellenfél. Az öltözőben egyáltalán nem volt pánikhangulat, mert éreztük, hogy meglehet a meccs. Végül a második félidőben sikerült fordítani és megszerezni a három pontot – mondta Vass Patrik.

– Eldőlt, hogy a második helyen töltik a téli szünetet. Gondolták volna a szezon elején?
– Úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy szeretnénk a legjobb nyolcban végezni. Ahogy haladt a bajnokság és jó eredményeket értünk el, gondoltuk, miért ne érhetnénk oda az első öt hely egyikére? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az eddigi eredmények után nem a dobogón szeretnénk végezni. Ehhez azonban még sokat kell tennünk.

– A Ligakupában gyakorlatilag eldöntötték a Paks elleni párharcot. Mennyire fontos a sorozat az MTK-nak?
– A szezon kezdetén a harmadik helyen állt a fontossági listánkon a Ligakupa. Azzal, hogy a Szolnok ellen kiestünk a Magyar Kupából, előrelépett a második helyre. Természetesen mindezt úgy, hogy nem adjuk fel az elvet, hogy a fiatalok játszanak főként.

– Mostanában jó teljesítményt nyújt és állandósítja a helyét a kezdőcsapatban…
– Az első öt fordulóban sajnos sérülés miatt nem léptem pályára. A betegségek sem segítették a helyzetem, de úgy éreztem, a végére már utolértem magam. A Ligakupában többször is betaláltam, az NB I-ben eddig csak egyszer, de több gólpasszt is adtam. Továbbra is szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani.

– Az idei év utolsó bajnokiján Debrecenbe látogatnak. Milyen mérkőzésre számít?
– Amióta a felnőtt csapat tagja vagyok, rendszeresen jó mérkőzéseket játszottunk a Debrecen ellen. A Loki is egyre jobb formában van, hiszen amikor kiestek a Bajnokok Ligájából, akkor nem ment nekik a játék. Szeretek a DVSC ellen játszani, és szeretnék további gólokat és gólpasszokat szerezni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.