NB I

A bajnoki cím sem elképzelhetetlen a Fradinál

A Pápa elleni bajnoki meccset végigjátszó védő, Batik Bence reméli, hogy tavasszal javul az idegenbeli teljesítményük.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Ferencváros kétgólos győzelmet aratott a vendég Lombard Pápa ellen az élvonal 17. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Az első perctől kezdve a házigazdák játszottak fölényben, sokáig azonban nem tudták feltörni a pápai védelmet. A félidő közepén aztán kissé alábbhagyott a zöld-fehérek lendülete, de érdekes módon éppen ekkor sikerült megszerezniük a vezetőgólt, előnyüket pedig néhány perccel később – büntetőből – megduplázták.

A szünet után is maradt az FTC fölénye, de ekkor már több területet adott riválisának a hazai csapat, a vendégek azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, szórványos helyzeteiket kihagyták. A Ferencváros magabiztosan őrizte előnyét, megérdemelten tartotta otthon a három pontot, és immár 15 mérkőzés óta őrzi hazai veretlenségét a bajnokságban.

Az ősz folyamán hat Ligakupa-meccsen kapott szerepet a 21 éves védő, Batik Bence, aki élvonalbeli találkozón most először volt kezdő a Ferencváros színeiben. A Szeged és az MTK korábbi játékosa a lefújás után a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy az első félidőben annak ellenére is sikeresen támadták le a nem egyszer szinte a saját ötösükön belülre tömörülő pápaiakat.

– Előfordult olyan is, hogy az ő térfelükön védekeztem, én voltam az utolsó ember. Letámadtuk őket, ez volt a kérése a mesternek, és az első félidőben szerintem nagyon jól teljesítettük is ezt a feladatot – kezdte Batik Bence.

Az őszi szezon összegzése még várat magára a Fradinál, hiszen jövő szerdán rendezik az Újpest elleni Ligakupa-nyolcaddöntő visszavágóját, de a bajnokságban elérkezett a szünet, ami alkalmat ad egy rövid számvetésre.

– A saját teljesítményemet nem szeretném értékelni, mert sajnos kevés lehetőséget kaptam, de remélem, hogy ez a jövőben változni fog. A hazai meccseinek sikeresek voltunk, de idegenben javulnunk kell, és akkor talán még az első hely is meglehet, hiszen a Videoton tavasszal sokat fog idegenben játszani, hozzánk pedig jönnek azok az ellenfelek, akik előttünk vannak.

A jövő szerdai, újpesti meccs után rögtön szabadságra mennek a Ferencváros játékosai, és január elején kezdik a téli felkészülést. Batik számára a karácsony igazi családi ünnep, hiszen többen, több felől hazatérnek december végén.

– Nagyon keveset töltöttem a családommal, mert szegediek, sőt van, aki Angliában él, úgyhogy szeretném ezt pótolni. Most lesz olyan időszak, amikor mindannyian együtt leszünk, tervezünk wellnesst is, úgyhogy remélem, jól fog telni a karácsony – mondta végül Batik Bence.

Olvasói sztorik