NB I

Mihamarabb megszerezné az első gólt

Lázár Pálnak jól esne, ha minél több néző látogatna ki a Nyíregyháza elleni keleti derbire.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal előző fordulójának egyik rangadóján a Debrecen 1-0-ra nyert Győrben. Ez a mérkőzés tavasszal akár bajnoki döntőnek is beillett volna, de most is komoly tétje volt. Egyik csapat sem kezdte jól a szezont, de a DVSC ezzel a sikerrel már az ötödik helyen áll a tabellán, ráadásul mindössze négy pont választja el a harmadik Diósgyőrtől. A következő meccs már a tavaszi idényhez tartozik, de nem lesz egyszerű a Loki számára, hiszen a Nyíregyházát fogadják – jön tehát az újabb keleti derbi. Sok víz lefolyt a Dunán (és a Tiszán is) azóta, hogy a két együttes nyáron találkozott…

A Rangadó.hu érdeklődésére, a Debrecen védője, Lázár Pál értékelte a Győri ETO elleni bajnokit, és elmondta, ha a következő két meccsüket is megnyerik, akkor elégedetten mehetnek a téli szünetre.

– Nagyon jól sikerült a Győr elleni bajnoki. Megmutattuk, hogy tudunk egymásért küzdeni. Párharcokban bővelkedő mérkőzés volt, de szerencsére ezekből mi jöttünk ki jobban. Úgy gondolom, jól szerepelt a csapat, különösen az első félidőben. Nagyon örülünk, hogy sikerült megszereznünk a három pontot – mondta Lázár Pál.

– Mennyire volt fontos a győri rangadó?
– A jobb csapatok közé tartozik a Győr, és belül mindenki tudta, hogy ez egy rangadó lesz. A tavalyi szezonban idegenben kikaptunk, és hazai pályán is csak döntetlent játszottunk. Nagyon fontos mérkőzés volt, hogy még feljebb jussunk a tabellán.

– Az utóbbi időben mutatott remek teljesítményüknek köszönhetően már az ötödikek a tabellán. Ha ebből a pozícióból vonulnának a téli szünetre, azzal elégedett lenne?
– Van még hátra két forduló, szóval azt mondom, ha mindkét mérkőzést sikerülne megnyernünk, akkor elégedett leszek. Tisztában vagyunk vele, hogy a szezon eleje nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de a vége már pozitívnak mondható.

– A következő meccs már a tavaszhoz tartozik. Változott-e valamit a felkészülésük ennek hatására? Például a nyári, nyíregyházi találkozó videóit, emlékeit, tapasztalatait veszik alapul?
– A nyár óta mindkét csapat rengeteget változott és ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Mindig meg kell nézni az ellenfél erősségeit. Más lett az edzőjük és ez is sok mindent befolyásol. A héten már a Nyíregyháza elleni bajnokira készültünk, de videózni is fogunk majd, ebben biztos vagyok.

– Mennyire fontos a játékosoknak, és az embereknek a Nyíregyháza elleni keleti derbi?
– Persze, jól hangzik, hogy keleti derbi, és remélem sok néző jön megnézni a meccset, ez jól esne nekünk. Egyébként ugyanúgy készülünk minden mérkőzésre és szeretnénk nyerni.

– Milyen mérkőzésre számít?
– Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés lesz. Általában védekezni jönnek hozzánk a csapatok, Debrecenbe. Tisztában vagyunk vele, hogy a Nyíregyháza jó csapat, hiszen az előző fordulóban is négy gólt szerzett. Az fog dönteni, mikor szerezzük az első találatot. Persze, figyelni kell a veszélyes játékosaikra is, de az első gólt minél előbb meg kell szereznünk.

Olvasói sztorik