NB I

Elkezdődött az MTK-stadion bontása

Világszínvonalú új létesítményt ígér a klubelnök.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A játéktér és a világítás kialakítását tekintve világszínvonalú lesz az új Hidegkuti Nándor Stadion – jelentette ki Deutsch Tamás, az MTK elnöke.

A sportvezető a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján hozzátette: az új, 5000–5500 néző befogadására alkalmas, UEFA III-as besorolású labdarúgóstadion 2016 nyarára készül majd el. Az avatón – ígérete szerint – az MTK 1964-es KEK-döntőbeli ellenfele, a portugál Sporting lesz a vendég, amellyel a finálé 50. évfordulóján állapodtak meg – írja az MTI.

A csapat a 2016–2017-es idény hazai mérkőzéseit már az új arénában fogja játszani.

A jelenlegi stadion székeinek és világításának bontását csütörtökön kezdték meg. Az új beruházással kapcsolatban az elnök elmondta, hogy nemzetközi építész tervpályázatot írtak ki, amelyben 12 konzorcium – tíz magyar, egy spanyol és egy holland – vesz részt. Az eredményt a jövő hónap elején hirdetik ki, s a győztes tervezővel december 5-én kötik meg a szerződést.

Az elnök tájékoztatása szerint a kormány az MTK szempontjából két kedvező döntést hozott: egyrészt nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a kék-fehér klub létesítmény-fejlesztési projektjeit, azaz a Hidegkúti-stadion és a zuglói Lantos Mihály Sporttelepre tervezett sportcsarnok építését. Másfelől határozott arról is, hogy az ezek megvalósításához biztosított 5.650 milliárd forint költségvetési forráshoz nem 2020-ig, hanem már hamarabb 2014-től 2016-ig, három év alatt koncentráltan juthat hozzá a fővárosi egyesület.

Deutsch Tamás azt mondta, ezzel a kék-fehérek legszebb álmai válhatnak valóra. Ezután kitért arra, hogy az 5.65 milliárdból a klub az idén 560 millió forinthoz már hozzájutott az új Hidegkuti-stadion építésének előkészítéséhez, 2015-ben 4 milliárd 237.5 milliót, míg 2016-ban további 852.5 millió kap a költségvetésből a létesítmény-fejlesztések megvalósítására. A kormányzati forrásból 3.91 milliárd jut a Hidegkuti-stadionra, 350 millió a Salgótarjáni úti labdarúgó edzőpályára, míg 1.39 milliárd a zuglói Lantos Mihály Sporttelepre, ahol vívó és atlétikai központ épül, s a multifunkcionális csarnok a tervek szerint 2017 nyarára lesz kész.

A jelenlegi menetrend szerint 2015. január 20-án nyújtják be az építési terveket, február közepére várható a jogerős építési engedély, ezt követően nyílt közbeszerzési eljárásban választják majd ki a kivitelezőt, amellyel jövő április közepén szerződnek majd.

„Nem lesz a világon korszerűbb sporttechnológia annál, mint amit a játéktér és világítás kialakításánál alkalmaznak majd” – fogalmazott az elnök. Hozzátette: az új Hidegkuti-stadion 1300 fős vendégszektorral rendelkezik majd, s Bajnokok Ligája-selejtezők megrendezésére is alkalmas lesz.

Deutsch Tamás szerint az építésnél kiemelten odafigyelnek a környezetvédelmi szempontokra és az elbontott anyagok újrahasznosítására is, a Hidegkuti-stadion pályavilágításának elemeit például a Lantos Mihály Sportcsarnokban fogják felhasználni.

Az elnök áprilisban egy korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a létesítményfejlesztések 90 százalékát a kormány, tíz százalékát pedig saját forrásból finanszírozzák. Ehhez most annyit tett hozzá: hogy a maradék 10 százalékot saját, illetve TAO-forrásokból teremtik elő, így mindent egybevéve összesen 7-8 milliárd forint értékű létesítményfejlesztések valósulhatnak meg az MTK-nál.

Megemlítette, hogy már elkészült a városmajori kosárlabdacsarnok energetikai rendszerének korszerűsítése, de felújítják többek között a városmajori ikercsarnokot és a teniszpályákat, valamint a Gubacsi úti és a népszigeti kajak-kenu központokat is.

Olvasói sztorik