NB I

Véber Györgynek mennie kell?

A PMFC vezetőedzője a Pápa elleni kudarc után a klubtulajdonos kezébe helyezte további sorsát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A PMFC szombaton annak ellenére vesztesen hagyta el a pályát, hogy a félidőben még 1-0-ra vezetett a Lombard Pápa ellen. Ez volt (hétből) a hetedik olyan hazai bajnoki meccs az őszi szezonban, amelyen nem nyert a csapat, ezért mindenki biztos volt abban, hogy a mérkőzés után Véber György vezetőedző felajánlja lemondását. Némi meglepetésre azonban ez nem történt meg.

Pedig ha a szurkolókon múlik, Véber már a klubházba sem mehetett volna be, pillanatok alatt kiteszik a szűrét, nem csak a stadionból, még a városból, a megyéből is. A szakvezetőnek nyilván nem esett jól a lelátóról érkező reakció, de mást nem várhatott a pocsék produkció után, és elég a tabellára pillantani, hogy belássuk, a drukkereknek igazuk van: a PMFC 12 kör alatt szerzett tíz ponttal a 13. helyen áll.

– A meccs utolsó három percében a kispad fölötti szektorban helyet foglaló szurkolók folyamatosan engem gyaláztak, mondván, miattam jutott ide a csapat. Ezt, megmondom őszintén, kikérem magamnak, remélem a tulajdonos úr jó döntést fog hozni – mondta a sajtótájékoztatón Véber György.

Nem tudjuk, Matyi Dezső képes-e jó döntést hozni. Azok után, hogy hétéves szerepvállalása alatt immár 11 vezetőedzőnél tart, kételkedünk benne – írja a bama.hu.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik