Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Bár az NB I előző fordulójában 4-0-ra nyert a Honvéd ellen, a címvédő Debrecen jelenleg csak a hetedik a bajnoki tabellán, vasárnap pedig a százszázalékos teljesítménnyel listavezető Videoton következik. A csapat őszi szezonjáról a DigiSport televízió kedd reggeli műsorában az NB III-ban játszó Dombi Tibor beszélt, aki azt is elmondta: szándékai szerint még az idén megjelenik várva-várt könyve, amely nem teljes egészében a futballról fog szólni…
– Vérnyomás, vércukor rendben? A hétvégén Hatvanban már negyedóra után lejött a pályáról…
– Igen, ittam egy kávét, úgyhogy rendben. Az teljesen más volt, mert volt egy kis húzódásom. Elég sok meccsem volt a múlt héten, játszottam három csapatban is. Volt egy az NB III-as csapattal, rá egy héttel játszottam az öregfiúkkal, majd két nap múlva Ligakupa-meccsen szerepeltem az első osztályú csapattal. A combhajlítómat picit éreztem már a mérkőzés előtt, és ahogy ment a meccs, egyre jobban fájt a lábam. Ezért inkább lejöttem, nem akartam kockáztatni, szeretnék még játszani az idén több meccset is. De a vércukorszintemhez semmi köze – kezdte Dombi Tibor.
– Akkor lehet, hogy inkább attól ment fel a cukra, hogy idén a Lokit a bajnoki meccseken látta játszani?
– Tényleg nem volt egy jó időszakunk eddig, de ez benne volt. Egy jó szezon után nagyon nehéz megvédeni a címet. Ez már megtörtént két évvel ezelőtt is, amikor veretlenül nyertük a bajnokságot, a következő évben pedig volt öt mérkőzés, amin zsinórba kikaptunk. Nem szabad pánikolni. Nyilván mindenki nyerni akar, más csapatok is. Csinálni kell tovább a munkát, és majd jön a szerencse is. Ilyenkor már minden elpártol tőlünk, ez a normális.
– Ha nézi a csapat jelenlegi keretét, és látja közelről a srácokat, mit gondol ebben az NB I-es szezonban bármi benne van a csapat számára, helyezést illetően?
– A bajnokság nehéz lesz, a Videoton nagyon elhúzott, és a többi csapattól is eléggé le vagyunk maradva. Hátra nem nagyon tekintgetünk, szeretnénk odaérni a dobogóra, vagy a negyedik-ötödik helyre. De reálisan kell nézni ezt, nagyon sok pontot elherdáltunk. Nem szabad itt most bajnoki álmokról beszélni.
– Dobogóról viszont abszolút, igaz?
– Azért az is meleg, de ha kijövünk ebből a hullámvölgyből, akkor az reálisnak mondható. Hosszú a bajnokság, van egy egész tavaszi szezon, plusz ősszel is van majdnem egy fél bajnokság. Ha kijövünk ebből a gödörből, és szerencsénk is lesz, mint tavaly, akkor még odaérhetünk a dobogóra is.
– Hogy áll így, negyvenegy évesen az első csapattal? Ha hívják, mindig ott van?
– Igen, abszolút. Pont most voltunk Kecskeméten, Ligakupa-mérkőzésen. Nagyon jó volt, mert tényleg azok játszottak, akik szoktak, az első csapat játékosai. Jó volt velük együtt játszani. Kérdezték is a játékosok, hogy tényleg motivál-e engem, hogy eljöjjek ide és Ligakupa-meccset játsszak? Mondtam nekik, hogy tényleg, hiszen szeretek focizni, szeretek köztük lenni, szeretek jó focisták közt lenni, akik első osztályú játékosok. Átéltem már sok mindent, de ez mégis, még mindig fel tud dobni. Nyilván az NB III-ban is szeretek lenni, hiszen azokkal a gyerekekkel lehetek, akiknek a szüleivel együtt fociztam. Ugyan még nagyon a pályájuk elején vannak, de jó kis focisták. Sokat kell még tanulniuk, teljesen más gondolkodásúak, mint mi voltunk, de az élet is teljesen más, máshogy fogják fel a futballt. Néha én is csak nézek, hogy hú, ezek a mai gyerekek nem olyanok, mint mi voltunk, de nyilván mi se olyanok voltunk, mint a szüleink.
– A mai srácok, akikkel együtt játszik, Tibi bácsinak szólítják egyébként? Mi a döntő különbség a két generáció között?
– Poénból egy-kettő elkezdett ezzel szórakozni, de leállítottam őket. A hozzáállás a különbség. De ez nem csak a futballban, hanem az egész életben így van, ezek a gyerekek már mindent megkapnak a szüleiktől. De nem csak a focistagyerekek, hanem úgy általában. Én is megadok mindent a kislányomnak, de én közel sem kaptam ennyit a szüleimtől. Ez kihat a focipályára is. Még hiányzik belőlük az a küzdeni tudás, hogy egy edzés se legyen mindegy, ahogy az egymás közti játék se. Néha úgy érzem, hogy ők nem futballoznak, inkább fociznak, játszogatnak. Ha kikapunk, nem látok egymás között egy veszekedést az edzésen, egy összerúgást, üvöltözést. Csinálják a dolgukat, de nem látom, hogy ez lenne az életük. Sok mindenért nem kellett úgy megküzdeniük, mint nekem, és az egész korosztályomnak. Más volt régen az életszínvonal is, és ez a futballpályán is meglátszott. Ha nem csináltál meg mindent a pályán, nem lett belőled focista. A mai gyerekek már annyi mindent megkapnak a szülőktől, ami nem készteti őket arra, hogy mindent megtegyenek. Szerintem ez minden szakmában így van.
– Azt érzékelteti, hogy egyáltalán nem fásult, és még egy Ligakupa-mérkőzés is fel tudja dobni, imádja a futballt. Mi az a tulajdonságai közül, amit így negyven fölött is sikerült megtartania? Vegyük például azt a híres gyorsaságát…
– Nyilván a gyorsaságom már közel sem olyan, mint húsz-huszonöt évesen volt, de azt gondolom, az indulósebességem azért nem sokat kopott. Az első három-négy méter még jónak tűnik nekem, inkább a huszonöt-harminc méteres sprintek azok, amik már szemmel láthatóan kopottak. Ezáltal viszont jobbak lettek a beadások, mert már nem csinálom olyan gyorsan. Kevesebbet hibázok labdával, mint régen.
– Nevezhetem önt mindenképpen tizenegyes-gyanús embernek…
– Ez most nagyon előjött megint, az NB III-ban. Voltak olyan szituációk, amikor tényleg már az ellenfél játékosai is nevettek, hogy mit nem tudtak megadni, de a bírók továbbra is kemények, és nem adnak meg nekem tizenegyest, mert tudják, hogy én becsapom őket. Bár nagyon rendesek velem, és jó a viszonyom a bírókkal, szerintem a tizenegyest sohasem fogják megadni, ez már szerintem így marad.
– Egyébként a meccseken még szívesen fut, és tud sokat futni, vagy azt már inkább csak a Tankcsapda-klipek kedvéért?
– Nagyon szeretek futni, még mindig. Tavaly feltettek rám egy mérőt, ami azt mérte, mennyit futottunk. Ott voltam az első három-négyben. Nyilván nem volt ebben annyi sprint, vagy olyan gyorsaságú, mint mondjuk régebben, de maga a mennyiség az meg van most is. Nem akarok az a középkörben megálló öregember lenni, akkor inkább nem is játszom. Ez volt az erényem mindig, a fizikai játék, hogy futok a meccsen, és nem a labdával brillírozgatok. Ha ez nem lesz meg, felesleges még az NB III-ban is futballoznom.
– Ezek szerint nem tudja még, mikor lesz időszerű a könyve címe: „Na, ennyi volt!”? Ez még korántsem jött el, igaz?
– A könyvön dolgozunk, és lehet, hogy a címet is meg kell változtatni, mert szeretnénk kiadni már idén. Végül lehet, hogy nem is nagyon variálunk majd, hanem egyszerűen csak a nevem lesz a címe, és kiadjuk majd egy olyan időpontban, amikor semmi aktualitása nem lesz. Gondoltunk már a születésnapomra, de szerintem akkora még nem lesz kész. Karácsonykor semmiképp sem szeretném kiadni, nem szeretnék belőle üzletet csinálni. Csak azért szeretném kiadni ezt a könyvet, mert volt annyi hülyeség az életembe, és ha a haverokkal leülünk, megiszunk egy pohár bort, vagy kettőt, vagy üveggel, akkor mindig elkezdek mesélni, és ők mindig mondják, hogy ezt ki kell adni könyvben, mert ennyi hülyeség nem létezik. Ez onnantól megfogalmazódott bennem, és meg is kerestek egy kiadótól. Hogy mikor adjuk ki, még nem tudom, de nem szeretném nagyon elhúzni, mert miután nem játszom NB I-ben túl sokat már, ezért nem akarom, hogy ne legyen aktuális. Szeretném, hogy még emlékezzenek rám, hogy ki vagyok.
– Akkor Francesco Tottinak nem csak a kora miatt kell reszketnie, hogy mikor fogja befejezni a focit, hanem annak idején neki is jelent meg könyve a vicceiről, úgyhogy ez ügyben is lesz vetélytársa rövidesen, poénok tekintetében?
– Igen. Nem arról szól a könyvem, hogy cseleztem ki a pályán valakit. Nyilván lesz benne foci is, mert szerencsére voltak sikereim is, mint például egy olimpia és egy Bajnokok Ligája. Lesz benne egy kis foci is, de nem erről fog szólni. Sokkal inkább a gyerekkoromról, hogy mennyi hülyeséget átéltem. Nem botránykönyv lesz, hogy bármilyen edzőt vagy vezetőt megsértsem, hanem itt csak az én hülyeségeim lesznek, meg néhány focistatársamé.
