NB I

Hemingway válaszolt Vierchowodnak

A kispestiek tulajdonosa szerint felé nem jelezte a problémákat a hétfőn menesztett olasz edző.

Kapcsolódó cikkek

Pietro Vierchowod a menesztése után egy olasz újságírónak nyilatkozott arról, hogy szerinte jogtalanul küldte el a Honvéd tulajdonosa, mert tulajdonképpen csodát tett a csapattal.

Az olasz tréner a csapaton belüli klikkekről és az alacsony fizetésekről is beszélt, úgy vélte, erőn felül teljesített és balszerencse miatt áll a tabella közepén a Honvéd.

George F. Hemingway, a kispesti klub tulajdonosa az MTV Ma reggel című műsorában válaszolt Vierchowod állításaira.

– Nekem ilyen visszajelzéseket nem adott, amíg itt volt. Annyiban igaza van, hogy azt elmondtam neki, hogy az a stílus, amit játszat a csapattal, az tetszik, de mindig felhívtam a figyelmét arra, hogy eredmény kell. Ő félretette a fiatalokat annak érdekében, hogy eredmény legyen, de nem lett, úgyhogy egyik feladatát sem oldotta meg. Én őt egy szimpatikus, jó embernek tartom, aki kellemes beszélgetőpartner. Minden héten volt értekezletünk, minden héten ugyanazt elmondtam neki, de úgy látszik, ennek nem lett meg az eredménye – fogalmazott George F. Hemingway.

Hozzátette: vannak már jelöltek a vezetőedzői posztra, állítása szerint hetek kérdése, hogy meglegyen az új tréner.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik