NB I

TOP1-ben van a Loki elleni gólja

A rutinos középpályás, Báló Tamás szerint amit elvett tőlük a sors a Pécs ellen, azt legutóbb, a Debrecen ellen visszaadta.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az OTP Bank Liga kilencedik fordulója után, a Debrecen elleni hazai sikerének köszönhetően már a harmadik helyen áll az MVM-Paks. A bajnoki címvédő ellen Báló Tamás parádés szabadrúgása döntötte az utolsó pillanatokban (2-1). Az idei év meglepetéscsapatának még van egy elmaradt mérkőzése a Diósgyőr ellen, amit október 22-én pótolnak. Csertői Aurél legénysége a következő fordulóban szintén hazai környezetben szerepel: a Kecskemétet fogadja.

A Rangadó.hu megkeresésére a tolnaiak harmincéves középpályása, Báló Tamás értékelte Debrecen elleni mérkőzést, és elmondta, hogy eddigi pályafutása legszebb gólját szerezte.

– A játék képe alapján ikszes mérkőzés volt, helyzet itt is, ott is, de végül mi szereztük meg a győzelmet és ezzel otthon tartottuk a három pontot. Nagyon jó hangulat volt az öltözőben a mérkőzés után. Úgy gondolom, egy-egy után a legjobbkor jött a csattanó, hiszen az ellenfélnek már esélye sem volt válaszolni. Talán amit a pécsi meccsen elvett tőlünk a sors, azt most visszaadta, hiszen egy héttel ezelőtt pont a kilencvenkettedik percben egyenlített az ellenfél. Nem játszottunk annyira jól, mert tudunk és fogunk ennél jobban is – mondta Báló Tamás.

– Főszereplője lett a találkozónak, hiszen elképesztően nagy szabadrúgásgólt szerzett. Meg sem fordult a fejében, hogy beadja?
– Elsősorban nem én vagyok kijelölve arra, hogy elvégezzem a szabadrúgást a jobbösszekötő pozíciójából, ez a feladat Bertus Lajosé, de őt lecserélte az edző. Én voltam bent a ballábasok közül, és nem is volt kérdés, én akartam elvégezni. Több variáció is megfordult a fejemben, de mindenképpen a hosszúra akartam ellőni, mert ha lejjebb megy, akkor a társak még bele tudnak fejelni. Szerencsére jól találtam el és gól lett a vége.

– Bent van a top öt gólban, amit a pályafutása során szerzett?
– Nem szereztem olyan sok találatot pályafutásom során, ezért természetesen bent van, de nem is csak a top ötben, hanem a top egyben is!

– Ezzel a győzelemmel a tabella harmadik helyére kerültek. Sikerülhet a bajnokság végén is a dobogón végezniük?
– Úgy gondolom, az egész csapat nevében beszélhetek, amikor azt mondom, szép lenne. Mi azonban mindig a következő feladatra koncentrálunk, ami jelen esetben a Kecskemét elleni bajnoki a hétvégén.

– Milyen mérkőzésre számít a KTE ellen?
– Elsősorban arra kell figyelnünk, hogy ne kapjunk gólt, mert ha sikerül betalálniuk, akkor nagyon nehéz lesz feltörni a védelmüket, ahogy azt a Nyíregyháza elleni mérkőzésen is lehetett látni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik