Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Nem volt komoly a dolog, mondja Dombi Tibor, aki a keddi edzés után rosszul lett, ezért kórházba szállították. A Debrecen legendája az NB III-ban szereplő DVSC-DEAC játékosaként a fiatalokkal szerepel együtt, edzeni viszont egyelőre nem akarja őket. Az egészsége és a harmadik vonal mindennapjai mellett a Rangadó.hu az első csapat gyengélkedéséről is megkérdezte a korábbi válogatott szélsőt.
– Mi történt pontosan?
– Edzés után lement a vércukrom, ahogy már sokszor megtörtént. Ilyenkor általában csokit eszem meg szőlőcukrot. Most viszont bementem a büfébe, bevertem két nagy almát meg egy szendvicset, ettől jött a „kajakóma”, vörös lett a fejem, rosszul lettem. Utóbb kiderült, megint lement a vérnyomásom. Ekkor hívták a mentőket. Hánytam egyet, attól jobban lettem, akkor megmérték a vérnyomásomat, hetven per ötven volt. A kórházban kaptam infúziót, végeztek egy EKG-t, aztán hazamentem.
– Viccesen kérdezhetném: ennyire kemények az NB III-ban az edzések?
– Biztosan sokat kivett belőlem a meló… Nyár óta játszom itt, illetve az első csapattal a Ligakupában. Ha a Loki bejutott volna valamelyik európai kupába, akkor néha még a bajnokikon felhívtak volna az első csapathoz, de mivel nem sikerült, marad a második csapat. Szeretem csinálni, csak azért ez más.
– Hogy érzi magát a fiatalok között?
– Jól elvagyok velük. Sándor Tomi fiával játszom együtt… Meg a többiekkel, tizennyolc-húsz éves srácokkal. Vannak jó dolgok, de nem egyszerű visszaállni. Persze még mindig százszor jobb, mintha abbahagytam volna és elmegyek a megye kettőbe bohóckodni. Így azért csak ott vagyok a többiekkel, csak a DVSC-ben játszom, ez amolyan „leszoktató program”. Kicsit tartottam tőle, hogy majd idegenben kapom a beszólásokat a nézőktől, de mindenki tök normális. Szóval rendben van minden, persze régen mégiscsak jobb volt.
– A fiatalokat még le tudja futni?
– Hát, futni azért nagyon tudnak, ha mást esetleg nem is. De nincs probléma, tegnap is én voltam elöl a futóedzésen. Így legalább nem szakadtak szét ők sem… Tisztelnek, persze megy a viccelődés, nekem sincs sok komoly szavam hozzájuk.
– Mit gondol a nagy csapat vesszőfutásáról?
– Nem vagyok köztük, nem vagyok ott az öltözőben, így azért nem látok rá mindenre ugyanúgy, mint régen. Volt már ilyen, amikor egyszer megnyertük a bajnokságot, a következőben ötször kaptunk ki zsinórban. Előfordul az ilyesmi minden csapat életében, ilyenkor az a kérdés, hogy ki tudnak-e jönni belőle minél hamarabb. Akkor lehet kijönni belőle, ha valahogy nyersz. Akár rossz játékkal is. A hétvégi, paksi meccs után azt mondtam, oké, hogy mindig jön a balszerencse a szerencse után, de annyi szerencsénk nem volt tavaly, amennyi szerencsétlenség ér minket mostanában. Ez is egy nagyon szerencsétlenül elvesztett meccs volt. Bízom benne, hogy előbb-utóbb megint fordul a kocka.
– És Dombi Tibor nem szeretne a menedzsment tagjaként szerepet vállalni egy új Debrecen kiépítésében?
– Nincs még semmilyen papírom. Jelenleg Szatmári Csaba mellett másodedzőként tanulgatom a dolgokat, de még inkább játékos vagyok, mint edző. Minden edzést végigcsinálok, legfeljebb a bemelegítést vezetem, egyelőre nem igazán vonz az edzősködés. Lehet, hogy egyszer majd eljön az a pillanat is.
– Nem hiányzik egy, az ön generációjához hasonlítható lokálpatrióta mag a mostani Debrecenből?
– Sokan mondják ezt, de szerintem most is van sok saját nevelésű játékosunk. Bódi Ádám, Varga Józsi, Korhut Misi, Máté Péter, ők mind debreceniek. Igaz, nem egyszerre jöttek fel – annak idején nekünk alighanem szerencsénk volt, hogy öten ugyanabból a korosztályból egyszerre kerültünk oda a nagy csapathoz. Lehet spekulálni, hogy mi a gond a jelenlegi csapattal, de ez van, ebből kell kijönni. Azért ez a csapat már megmutatta, hogy jól is tud játszani. Kondás Elemérről is csak jókat tudok mondani, emberileg, szakmailag is – nyilván lehetne idehozni helyette ezt vagy azt, de szerintem most elsősorban mindenkinek saját magában kell keresnie a hibát, ez a legfontosabb.
