NB I

Az újpesti gólszerzőt külön motiválja a derbi

Dusan Vasziljevics elmondta: a Fradi legyőzése után már a szerdai a Magyar Kupa-meccsre készülnek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal nyolcadik fordulójának rangadóját, a 215. derbit az Újpest csapata nyerte 2-1-re az örök rivális Ferencváros ellen. Dusan Vasziljevics sorozatban a negyedik derbijén volt eredményes, Simon Krisztián nevéhez pedig a győztes találat fűződik. Nebojsa Vignjevics vezetőedző a mérkőzés utáni nyilatkozatában elmondta: nem talált hibát a csapat játékában, ami azért is nagy dicséret, hiszen a szerb tréner számára az a bizonyos pohár általában félig üres, ahogy azt már korábban elmondta. Nem sok idejük van az ünneplésre a liláknak, hiszen szerdán már a Magyar Kupában kell bizonyítaniuk, a Haladás lesz az ellenfelük. A bajnokság következő fordulójában az otthon elég jól szereplő Lombard Pápához látogatnak.

A Rangadó.hu megkeresésére a tizenegyesből eredményes Dusan Vasziljevics értékelte a Ferencváros elleni mérkőzést, és elmondta, címvédőként természetesen a Magyar Kupát is komolyan veszik.

– Úgy gondolom, nagyon jól játszottunk a Fradi ellen és megérdemeltük a győzelmet. Több nagy lehetőségünk is volt, ezért akár több góllal is nyerhettünk volna. Nem csak három-négy játékos teljesített jól, hanem az egész csapat. Nem is tudnék egy embert kiemelni, ez csapatmunka volt. Mindenki megtett mindent a győzelem érdekében. Szerintem ez volt ebben a szezonban a legjobb mérkőzésünk – kezdte Dusan Vasziljevics.

– Mekkora önbizalmat adhat ez a siker?
– Nagyot! A bajnokságban két éve nem nyertünk a Fradi ellen, de a Magyar Kupában igen. Remélem, megmarad a lendületünk, de ha lehet így mondani, most jönnek a könnyebb meccsek. A csapat célja továbbra is változatlan: szeretnénk odaérni a legjobb négybe, de ahhoz a következő bajnokikat is meg kell nyernünk.

– A Fradi ellen ön mindig különösen jól játszik, és nem ez volt az első gólja a nagy rivális ellen…
– Engem mindig külön motivál a derbi. Azt tudom mondani, hogy külön öröm volt a pályán lenni vasárnap. A szurkolók is fantasztikusak voltak. Az utolsó négy derbi mindegyikén sikerült betalálnom, de az elején aláírtam volna azt is, hogy más rúgja és nyerünk, de így utólag természetesen örülök neki.

– Melyik derbire emlékszik vissza a legszívesebben?
– Azt soha nem felejtem el, amikor a kupában az én gólommal nyertünk egy-nullra. Még ma is élénken él bennem az a mérkőzés.

– Szerdán a Magyar Kupában a Haladást fogadják. Mire számíthatunk az Újpesttől?
– Nincs sok időnk az ünneplésre, hiszen szerdán ismét játszunk. Fontos meccs lesz, mert bár a szombathelyiek nem szerepelnek jól, de egy mérkőzésen fog eldőlni a továbbjutás. Nehéz meccsre számítok, de a továbbjutást tűztük ki célul.

– A bajnokságban a Lombard otthonába látogatnak. Milyen mérkőzésre számít?
– Emlékszem, tavaly Pápán az utolsó öt percben kaptuk azt a gólt, amivel végül kikaptunk. Ott minden csapat megszenved, de először a kupára koncentrálunk és csak utána foglalkozunk a bajnoksággal.

Olvasói sztorik