NB I

Ultrák nélküli Újpest–Fradi

Az élvonal nyolcadik fordulójában a többi között a Haladás és a Videoton fanatikusai sem szurkolnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Újpest és a Fradi a 215. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 97 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 60 újpesti siker született. Az előző szezonban a párharc mindkét felvonását a zöld-fehérek nyerték, ősszel több mint 22 ezer néző előtt a Puskás Ferenc Stadionban (3-1), majd a tavaszi visszavágón, a Szusza Ferenc Stadionban (1-2) is begyűjtötték a három pontot. Utóbbi sikerrel 14 éves sorozatot szakított meg a Ferencváros, ugyanis 2000 után először nyert a lila-fehérek pályáján. Ezúttal is esélyesebbnek számít a második helyen álló FTC csatárgondokkal küzdő ellenfelénél.

A vasárnapi találkozóról a vendég szektorból hiányoznak majd a Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai, amelyek a mérkőzés idejére a Groupama Aréna előtti területre, a Sas-szobor köré demonstrációt és közös meccsnézést hirdettek meg. A magukat a stadionon kívülre szorultakként aposztrofált csoportok – amelyek nem értenek egyet a vénaszkenneres regisztrációval, illetve általában a klubkártyarendszerrel – akciójukkal azt szeretnék a futballvezetők tudomására hozni, hogy „szurkolók nélkül mit sem ér az egész körítés”.

A listavezető Videotonnak szintén nélkülöznie kell legkitartóbb drukkereit, a Red Blue Devils elnevezésű ultracsoport ugyanis jelezte, nem ért egyet a Magyar Labdarúgó Szövetség által bevezetett szurkolói kártya használatával és „nem vesz részt olyan mérkőzésen, ahol kötelező a szurkolói kártya”. A százszázalékos székesfehérváriak Szombathelyen a Haladás vendégeként lépnek pályára szombaton.

A harmadik helyen álló MTK az újonc, még nyeretlen Dunaújvárost fogadja ugyancsak szombaton, míg a címvédő, jelenleg nyolcadik Debrecen a Kecskemét ellen, hazai pályán kezdheti meg a felzárkózást vasárnap.

OTP Bank Liga, 8. forduló

Szeptember 19. péntek

19 óra: Pécsi MFC-Matias – MVM-Paks, Játékvezető: Solymosi (TV: Duna)

Szeptember 20. szombat

14.30: Nyíregyháza Spartacus – Győri ETO FC, Játékvezető: Vad II. (TV: Sport1)

16.30: Diósgyőri VTK – Bp. Honvéd, Játékvezető: Szabó Zs. (TV: M1)

18.30: MTK – Dunaújváros PASE, Játékvezető: Kassai

18:30: Szombathelyi Haladás – Videoton FC, Játékvezető: Andó-Szabó (TV: Sport1)

20.30: Puskás Akadémia – Lombard Pápa Termál FC, Játékvezető: Erdős (TV: Sport1)

Szeptember 21. vasárnap

16.30: Újpest FC – Ferencváros, Játékvezető: Farkas (TV: Duna)

18.30: DVSC-TEVA – Kecskeméti TE, Játékvezető: Bognár (TV: Sport2)

Olvasói sztorik