NB I

Gyurcsó, Kovács: akik repítik a Vidit

A legtehetségesebb hazai játékosoknak tartották őket, amikor bemutatkoztak az élvonalban, aztán tavaly a fehérvári csapattal együtt ők is halványabban teljesítettek. Gyurcsó Ádám és Kovács István idén ismét kiemelkedik a magyar játékosok közül, a Videoton pedig egyelőre ellenállhatatlan. Páros interjú.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

– Nem csak a csapatot, hanem önöket egyénileg is folyamatosan méltatja a hazai sajtó, a tavalyi nehezebb szezon után hogy élik ezt meg?

Kovács István: – Helyén kell kezelni az ilyesmit, ezt én már igazán megtanulhattam. Annak idején, Szombathelyen is úgymond berobbantam a nagyok közé, akkor szintén elég sokat írtak rólam, ami visszagondolva nem volt túl egészséges. A futballban először a csapat legyen sikeres, utána lehet az egyéneket értékelni.

Gyurcsó Ádám: – Nyilván jólesik az ilyesmi, amikor először feltűntem, rólam is csupa jót mondtak, azután amikor kevésbé ment jól, sokan leírtak. Most jól kezdtük a szezont, de sok mérkőzés van még hátra. Majd ha a végén is dicsérnek, ha sokáig meg tudom tartani a jó formámat, akkor fognak igazán sokat érni a dicséretek.

– A mostani játékuk magasabb szinten van, mint a két évvel ezelőtti? Vagy csak visszatértek ahhoz és ennél még lesz jobb is?
Kovács: – Az első időszak mindig könnyebb, mert nem ismernek annyira az ellenfelek és nincs is veszítenivalónk. Utána lesz igazán nehéz, amikor már készülnek ránk. Úgyhogy talán a mostani jó játéknak picit nagyobb értéke van.
Gyurcsó: – Egyetértek. Most nagyon jó szériában vagyunk, egyénileg és a csapat is. Tavaly egyikünk sem kapta meg igazán a lehetőséget, talán nem bíztak bennünk. Most töretlen a bizalom és ez a pályán is látszik.

Miben nyilvánul meg elsősorban ez a bizalom? Joan Carrillo két évvel ezelőtt is itt volt már, ismerte a játékosokat, mitől kerültek most ennyire egy hullámhosszra?
Gyurcsó: – Maximálisan tisztában van vele, mire vagyunk képesek és azzal is, miben kell még fejlődnünk. Tavaly egy-egy gyengébb meccsem után előfordult, hogy azonnal a kispadra kerültem, vagy még oda sem. Carrillónál sokkal nagyobb a bizalom, senkit nem büntet meg egy-egy hibáért, de külön-külön személyesen is elbeszélget a játékosokkal arról, hogy miben kell javulni, ebből én személy szerint is sokat tanulok.
Kovács: – Talán mondhatom azt, hogy mi Joan Carrillo szeme előtt nőttünk fel, hiszen tinédzserként kerültünk a csapatba. Pályaedzőként annak idején talán közelebb volt hozzánk, mint mások. Vezetőedzőként tisztában van vele, hogy Ádámnak vagy nekem éppen mire van szükségünk. A másik oldala persze a történetnek, hogy ehhez kell egy jó csapat is, abban könnyebb jól játszani. Ez pedig most adott.

– A csapat szerkezetében, a játékosok szerepében mi változott igazán markánsan?
Kovács: – A tavalyi év kudarc volt, ezt nyugodtan kijelenthetjük. Mi akkor is itt voltunk, ahogyan az Európa Liga-szereplés idején is, ismerjük tehát az érem mindkét oldalát. Az eltiltásom alatt kívülről úgy láttam, sokkal agresszívebb a csapat, jobban harap, mint tavaly. Feljebb kezdjük a védekezést, az ellenfelek érzik, hogy nem sokat engedünk nekik – márpedig a Videotonnak, főleg hazai pályán, így kell játszania.
Gyurcsó: – Sokkal erősebb a közösség, mint tavaly, ez nem csak az öltözőben, a pályán is meglátszik. Jobban tudunk egymásért küzdeni. Sok embernek okoztunk csalódást tavaly, de most a szurkolók visszatalálnak hozzánk, ami rengeteget jelent. Bízom benne, hogy szép eredményt tudunk majd velük együtt felmutatni.

– Az MTK ellen egyéni csúcsokat is döntöttek. Ezek után mi jöhet még?
Kovács: – A szezon elején is elmondtam, a profi sportban az eredmény a legfontosabb. Ha az van, akkor úgyis lesz önbizalom és jöhet a szép játék. Szerencsére már akadt példa rá az idén, hogy együtt járt a siker és a szép játék, nem csak az MTK, hanem például a Győr ellen is. Remélem, így folytatjuk, sőt tudunk még javulni. A mostani két gólommal kapcsolatban persze kiemelték, hogy először lőttem kettőt egy meccsen, de ezt én inkább kritikának veszem, hiszen Ádámnak például már talán húszévesen megvolt az első duplája.
Gyurcsó: – Én személy szerint sokkal jobban érzem magam a pályán. De ez szerintem másokon is látszik. Amikor visszakerültem Kecskemétről Fehérvárra, volt egy nagyon jó periódusom, minden meccsen összejött a gól vagy a gólpassz – úgy gondolom, idén újra meg tudom mutatni, hogy képes vagyok erre. Még vannak hullámvölgyek, például a Nyíregyháza ellen nem ment, de a vezetőedző ilyenkor is ott van mellettem, beszélgettünk, próbált segíteni. Azt hiszem, az MTK ellen látszott is az eredménye.

– A klubvezetésben történt változás mennyire hatott a játékosokra? Burcsa Győző mit mondott önöknek?
Kovács: – Volt vele egy egyeztetésünk nekünk, fiatal magyaroknak, tudjuk, mit várnak tőlünk. Ugyanakkor tudom, hogy elsősorban rajtunk múlik minden, ha jól játszom, rúgok két-három gólt, nem fognak kihagyni a csapatból. Ennyiben természetesen nincs is igazuk azoknak, akik szerint csak az előző edző volt mindenben a hibás, amikor nem ment, nekünk is megvolt a magunk felelőssége. A stabil háttér persze fontos. A sportigazgató egy állandó irányvonalat tud tartani, az igazolásokkal pedig segít, hogy a célkitűzéseket teljesíthessük. Győző bá a Nyíregyháza elleni meccs után egyébként viccesen azt mondta nekem, amikor játékban gyengébben megy valakinek, akkor kell néhány rúgott góllal elfedni a hibákat.

– Úgy tűnik, a mostani csapatban mindenki a megfelelő helyen van, önök melyik poszton érzik legjobban magukat?
Gyurcsó: – Én mindig szélső voltam, a gyorsaságomat ott tudom kamatoztatni. Ebben a szezonban ki tudom használni a képességeimet, ha kell, gólpasszokkal is segítem a csapatot. Persze az a jó, ha gól is van hozzá, mert egy támadót mégiscsak az minősít.
Kovács: – Posztot nem mondanék, én azt szeretem, ha jó játékosok játszanak mellettem, akár a középpályán, akár a csatársorban. Most nem csak jó, hanem jó formában lévő emberek vannak a csapatban, ami az én dolgomat is megkönnyíti. A mostani Videoton minden poszton erős, és ez meglátszik az eredményeken.

Olvasói sztorik