NB I

A Fradi utánpótlását támogatják

A Telekom szponzori szerződést kötött az FTC-vel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Három évre szóló szerződést kötött a Magyar Telekom a Ferencvárosi Torna Clubbal a fővárosi egyesület utánpótlásának támogatására.

A magyarországi piacvezető telekommunikációs vállalat, illetve az FTC közleménye szerint a megállapodás a labdarúgóklub utánpótlásának szempontjából kiemelten fontos 12-19 éves korosztály képzési feltételrendszerének a javítását szolgálja.

A közleményben a cég hangsúlyozza, hogy az anyavállalat több országban támogatja a futballt, Magyarországon pedig a Telekom két éve főszponzora a labdarúgó diákolimpiának, s támogatja a magyar szövetség főiskolai és egyetemi bajnokságát is.

Az FTC-ben több mint kétezer utánpótláskorú sportolóval közel 220 edző dolgozik.

„A Népligeti Sportcentrumban 12,5 hektáron folyamatosan javuló körülmények várják a sportoló gyermekeket és kísérőiket. A fejlesztési projekt 2018-ig tart, előreláthatóan további négy futballpálya, két uszoda és egy-egy torna-, valamint birkózócsarnok fog megépülni” – zárul az FTC közleménye.

Olvasói sztorik