Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A jegyvásárlási folyamat megkönnyítése és felgyorsítása a célja a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a klubkártya-rendszer bevezetésével és fejlesztésével – hangzott el a szervezet székházában tartott péntek délelőtti sajtóbeszélgetésen.
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője azt mondta, szeptember 15-től már csak a klubkártyával rendelkezők tudnak majd belépőt váltani az NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzésekre. A határidőig a kártyák kiváltása ingyenes utána pedig a klubok által meghatározott összeg ellenében készíttethető el.
A kártyáknak három típusa lesz: az egyik a klubkártya, amelyen a tulajdonos – a jogszabály szerint előírt – adatait, nevét, születési helyét és idejét, valamint fényképét kell feltüntetni. A másik az úgynevezett futballkártya, amelyet az MLSZ bocsát ki azoknak, akik nem kötődnek egyetlen klubhoz. A harmadik a szövetség tisztségviselőinek, alkalmazottainak, illetve a játékvezetőknek és egyéb hivatalos személyeknek kiállított MLSZ-kártya.
Egy szurkoló egy klubkártyát és egy futballkártyát válthat ki, és ezek bármelyikével bármelyik NB I-es, kupa-, vagy válogatott mérkőzésre vehet jegyet. Ha valaki a klubkártyájával egy másik csapat meccsére vált belépőt, akkor a találkozót rendező egyesület dönti el, hogy a vendég- vagy a semleges szektorba szóló jegyet ad-e. A kártyák kiváltása nagyjából három-négy percet vesz igénybe, az érvényességi idejük pedig egységesen három év.
A klubkártyákat az adott egyesületeknél lehet igényelni, az élvonalban szereplő kluboknak az MLSZ anyagi és technikai segítséget nyújtott és nyújt, hogy minél gördülékenyebben menjen végbe a folyamat.
A sajtóbeszélgetésen elhangzott az is, hogy az egyesületek ennek a rendszernek a segítségével könnyebben tudják tervezni a rendezéssel kapcsolatos költségeiket, a kártyákkal rendelkező szurkolók pedig a tervek szerint rendszeresen kapnak majd különböző kedvezményeket a kluboktól és az MLSZ-től is.
– Ez egy szolgáltatás, nem pedig a jegyvásárlást nehezítő szigorítás – mondta Sipos Jenő. – A klubkártya-rendszer létjogosultságát nemzetközi példák is igazolják, az MLSZ pedig úgy gondolja, hogy ezzel a szurkolók közelebb is kerülnek ahhoz az egyesülethez, amelyhez kötődnek.
Az MTI kérdésére a szóvivő elmondta, a rendszer teljesen egységes, a technikai feltételek mindenhol adottak, így a fővárosban és vidéken, a nagyobb és a kisebb kluboknál ugyanúgy kell működnie mindennek.
– Az egyesületeket arra kértük, hogy honlapjukon rendszeresen kommunikálják az aktuális tudnivalókat, ezzel is segítve a szurkolókat – tette hozzá Sipos Jenő, majd hangsúlyozta, a legfőbb cél, hogy a drukkerek hosszas sorban állás nélkül, könnyedén és rövid idő alatt juthassanak be a mérkőzésekre.