NB I

Nehezen viselte a mellőzöttséget

A hosszú kihagyás után a kezdőcsapatba visszatérő Völgyi Dánielnek még van némi meccshiánya.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap este a Győri ETO hazai pályán 3-1-re legyőzte a Bp. Honvéd csapatát az élvonal második fordulójában, és javította egy héttel korábbi, paksi fiaskóját. Ott volt a győriek kezdőjében Völgyi Dániel, aki házon belüli fegyelmi büntetés miatt a tavasz folyamán kikerült a keretből, előtte pedig részleges oldalszalag-szakadás miatt kellett két hónapot kihagynia. A 27 éves balhátvéd a svéd Göteborg elleni, idegenbeli meccsen lépett először kezdőként pályára tétmérkőzésen a hosszú kihagyás után, a kispestiek ellen pedig gólpasszal tért vissza az ETO Parkba.

– Úgy gondolom, szinte végig mi domináltunk a mérkőzésen – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére Völgyi Dániel. – Voltak ismét védelmi hibáink, amiket javítanunk kell. Ettől függetlenül az első félidőben is megvoltak a százszázalékos helyzeteink, gondolok itt Rudolf Gergely két nagy ziccerére, amivel eldönthettük volna a meccset. A második félidőre úgy mentünk ki, hogy mindenképp nyerni szeretnénk, és ez sikerült is.

– Mi volt a győzelem kulcsa?
– A kiállítás után talán megpecsételődött a kispestiek sorsa, a piros lap után néhány perccel már tizenegyesből rúgtuk is a gólt, és utána jött a harmadik is. Szerintem ez volt a sorsdöntő.

– Milyen formában érzi magát a hosszú kihagyás után?
– Van még némi meccshiányom, hiszen tényleg sokat kihagytam. Igyekszem az edzéseken és a mérkőzéseken is odatenni magam. A Honvéd ellen jött egy gólpassz, aminek különösen örültem, mert régóta vártam már erre. Megpróbálom az edzői stábnak bizonyítani, hogy a kezdőben van a helyem, nekem ez a legfontosabb. Érzem még magamon a meccshiányt, és gyakorolnom kell a beadásokat, illetve a pontrúgásokat, mert ezek azért jobban szoktak menni.

– Hogyan érintette a tavaszi mellőzés?
– Nagyon vártam már, hogy visszatérhessek. Voltak olyan pillanatok, olyan ingadozásaim, amikor nehezen viseltem, hogy nem lehetek ott a csapatban. Nekem az a legfontosabb, hogy hétről-hétre ott lehessek a kezdőben, hiszen így tudok előrelépni a pályafutásomban. Ki kellett azonban várnom a soromat, a vetélytársam is jól teljesített. Most megkaptam a lehetőséget, és remélem, tudok vele élni. Nem érintett túl jól ez a tavaszi történet, edzettem, csináltam a dolgom, de ki kellett várnom a soromat.

– A következő fordulóban a Videotonhoz látogatnak, mire számít azon az összecsapáson?
– Azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb rangadót játsszuk a hétvégén. Nagyon parázs mérkőzésre számítok, hiszen a Videoton otthonában mindig nagyon nehéz nyerni. Sok fog múlni azon, hogy milyen teljesítményt nyújtanak azok a játékosok, akik olyan kvalitásokkal rendelkeznek, hogy el tudják dönteni a meccseket. Fontos lesz még a védekezés, és a maximális koncentráció – mondta Völgyi Dániel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik