NB I

„A pályán lesz a legkisebb a különbség”

Bori Gábor szerint a jó teljesítmény mellett egy kis csodára is szükség lesz az oroszok ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A magyar csapatok közül már csak a Diósgyőr és a Debrecen érdekelt a nemzetközi kupaporondon. Több fronton helytállni mindig nehéz, ezt a borsodiak tudhatják a legjobban, hiszen már az Európa Liga első selejtezőkörében is szerepeltek. Ennek ellenére a bajnokságra is át tudták menteni jó formájukat, hiszen 2-1-re győztek a Puskás Akadémia ellen vasárnap.

A DVTK az Európa Liga-selejtező előző fordulójában kiejtette az esélyesebbként számon tartott bolgár Litex Lovecs csapatát, a következő ellenfél pedig az orosz élvonalban szereplő FK Krasznodar lesz.

A Rangadó.hu megkeresésére a diósgyőriek idén nyáron szerződtetett középpályása, Bori Gábor beszélt a hétvégi bajnokiról, a kupapárharcról pedig elmondta, hogy kisebb csodára is szükségük lesz az oroszok ellen.

– Simább is lehetett volna a Puskás Akadémia elleni mérkőzés. Voltak még nagy helyzeteink kettő-nullnál, de ezeket nem sikerült góllal befejeznünk. A végét megint saját magunknak nehezítettük meg, bár kevésbé, mint a Litex ellen, mert itt a kilencvenkettedik percben esett a szépítő találat. Ilyen hibákat nem szabad elkövetnünk, mert ezt más csapatok könyörtelenül kihasználják – kezdte Bori Gábor.

– Előny vagy hátrány a bajnokságra nézve az Európa Ligában való szereplés? Négynaponta játsszák a mérkőzéseket, mennyi idejük van a regenerálódásra?
– Rengeteget utazik a csapat és ez nagyon megnehezíti az egészet. Ha csak a máltai túránkat vesszük alapul, ott úgy nézett ki a program, hogy három nappal a meccs előtt már elindultunk Bükre. A következő napon már a bécsi repülőtérre kellett mennünk, mert onnan indult a gépünk. Ez természetesen visszafelé is így nézett ki. Nem a pihenésről szól ez a része az idénynek. Egyelőre nem tudunk pihenőnapot beiktatni. A szakmai stáb feladata, hogy a keretet frissen tartsa, és úgy gondolom, ez eddig sikerült is.

– Mit gondol, mennyi esélyük van a továbbjutásra a Krasznodar ellen?
– Mindenki úgy gondolta, hogy a Litex ellen sincs esélyünk, és mégis ott vagyunk a következő körben. A teljesítmény mellett kisebb csodára is szükség lesz, de mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért. Szerintem a legkisebb különbség a két csapat között a pályán lesz, már ahogy hallottam a Krasznodar költségvetését, illetve a játékosok értékét…

– Előny vagy hátrány, hogy az első mérkőzést idehaza játsszák?
– Úgy gondolom, ez teljesen mindegy. Az a fontos, hogy olyan eredmény szülessen az első mérkőzésen, hogy megmaradjon az esélyünk a továbbjutásra a másodikon.

– Vasárnap Újpestre látogatnak. Mit vár attól a mérkőzéstől?
– Természetesen minden meccsen győzni szeretnénk és Újpestre is ilyen felfogásban megyünk. Bízom benne, hogy a siker sem marad el.

Olvasói sztorik