Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy a klubigazgatóvá előlépő Lucsánszky Tamás helyét Csábi József veszi át az élvonalba feljutó Nyíregyháza Spartacus vezetőedzői posztján. A korábban a válogatottnál Egervári Sándor segítőjeként tevékenykedő szakembert egy alkalommal megbízott szövetségi kapitányként is láthattuk, és az utóbbi hetekben már számos játékost igazolt csapatának megerősítése céljából. Koller Krisztián Pécsről, Lázár Bence Újpestről, Szécsi Márk Debrecenből, Póti Krisztián és Pekár László Kecskemétről, Mohamadou Abdouraman pedig Diósgyőrből érkezett a nyírségiekhez. A Rangadó.hu a nyíregyháziak büki edzőtáborában kereste meg a 47 éves trénert, aki a felkészülésről, az igazolásokról és a szezonbeli várakozásairól is beszélt.
– A felkészülés harmadik hetében jöttünk el az edzőtáborba. Azt gondolom, nagyon jó körülmények között készülhetünk. Otthon az edzéslehetőségeink azért nehezebbek, ezért fontos, hogy ezt a hetet hasznosan töltsük – kezdte Csábi József. – Az eddigi tapasztalataim abszolút pozitívak, nagyon jól dolgoznak a fiúk. Minden percünket arra fordítjuk, hogy dolgozzunk a pályán és azon kívül. A keret kialakítása nagyon fontos egy újonc csapat életében. Nagyon kevés az időnk a csapat összerakására, és a gárda csapattá formálására. Lehet, hogy ez bele fog nyúlni a bajnokságba, de nekünk arra kell törekednünk, hogy minél előbb összeálljunk. Nem lesz könnyű, és ezt nem panaszként mondom, de ezek a tények. Nagyon komoly feladatok előtt állunk, amelyekhez nagyon komoly munkára van szükség.
– Két edzőmeccs után mennyire elégedett az alakuló játékkal?
– Azt gondolom, hogy lépegetünk előre. A szerdai, román első osztályú csapat elleni edzőmeccs nagyon jó iramú találkozó volt. Játékban talán még egy kicsit kevesek voltunk, inkább melósabb mérkőzés volt. A stabilitást meg kell szereznünk, és abból kell játékot kezdeményezni. Nem titok, hogy ez a hét nálunk a csúcs, és azt hiszem, hogy a felkészülés ezen szakaszában megfelelő helyen járunk.
– Milyen futballt játszó Nyíregyházát láthat idén a közönség?
– Én alapvetően a kezdeményező futball híve vagyok. Természetesen az erőviszonyokat is figyelembe kell majd vennünk. Nyilván a Nyíregyháza az NB II-ben bajnokként domináló focit játszott, az NB I viszont más kategória lesz. Készülünk arra, hogy az élvonalban is tudjunk dominálni, de valószínűleg lesznek olyan mérkőzések, amikor belekényszerülünk egy stabilabb célfutballba. Lehet csapatot és klubot építeni, de elsősorban az az elvárás, hogy maradjunk benn. Ez nem kis feladat, de nagyon pozitívak az élményeim, mert a vezetők és a kollégák részéről is nagyon nagy a tenni akarás. Természetesen ez részemről is így van.
– Merészebb álmokat esetleg nem szövöget?
– Én mindig szövögetek, mindig eljátszom a gondolattal. Ennek ellenére azt mondom, hogy nem szabad elrugaszkodnunk a talajtól. A biztos bennmaradásban sok minden benne van, legyen úgy, ahogy ön mondta…
– Kijelenthető, hogy a válogatottbeli munka után ez a második legkomolyabb kihívás, amivel edző pályafutása alatt szembenéz?
– Igen! Három és fél évet voltam a válogatottnál, nagy élmény volt ez számomra és tapasztalatot szereztem a nemzetközi futball, a nemzetközi trendek kapcsán. Megadatott az életemben, hogy egyszer szövetségi kapitány is lehessek, amire nagyon büszke vagyok. Még ha csak egy alkalom volt is, de ez már bekerül a vitrinbe. Hiszem, ha csak egy alkalomra is, de hülyéket nem tesznek oda, és erre büszke vagyok, büszke is maradok. Ez egy más jellegű munka, más jellegű kihívás, és nem is azt mondom, hogy a második legkomolyabb, mert ugyanaz a rangsor. Nagyon megtisztelő a Nyíregyháza ajánlata, ahogy rám bízták a dolgokat, és amilyen szabad kezet kaptam. Ez egy komoly kihívás és egyben teher is, de állok elébe.
– Volt egyébként más lehetősége is az elmúlt időszakban?
– Volt, és nagyon érdekes, hogy a válogatott után nagyon sokáig csend volt. Ezt egy picit furcsállottam is, mert megmondom őszintén, kétezer-tizenháromban már éreztem a válogatottal kapcsolatban, hogy egyszer majd vége lesz. Úgy voltam vele, hogy hiszek a sorsszerűségben és ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik, és vártam a lehetőségeket. Szép volt, jó volt, sok tapasztalatot szereztem, de a kihívás szempontjából vártam, hogy egyedül dolgozzak, és megmutassam a világnak, hogy olyan edző vagyok, aki tudatosan készült erre a pályára. Tizennyolc évesen segédedzőivel kezdtem, utána elvégeztem a TF-et, majd leraktam különböző licenceket. Nem az voltam, aki abbahagyta a futballt, és pánikszerűen licenceket kapkodtam össze, félve attól, hogy most mi lesz. Azt gondoltam, hogy a válogatott mellől ez könnyebb lesz, de nem volt olyan könnyű. Az utolsó két hónapban aztán már több érdeklődés is volt, szerencsére felpörögtek az események, a Honvéddal és más csapatokkal is megbeszéléseket folytattam. Én azonban a Nyíregyházát választottam, mert azt éreztem, hogy ők valóban engem akarnak, rám akarják bízni ez a feladatot, és ez nagyon megtisztelő volt. számomra.
– Sok játékos érkezett a klubhoz az elmúlt hetekben. Véglegesnek mondható a keret?
– Azt gondolom, hogy nagyjából összeálltunk. Egy-két embert még lehet, hogy szeretnék igazolni, de nem mindenáron. Törekszem arra, hogy abból a piacból válogassunk, akiket ismerek. A válogatottban töltött évek alatt nagyon sok mérkőzést láttam, és nincs arra időnk, hogy innen-onnan beeső próbajátékosokat teszteljünk. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a szabadon igazolható külföldiek olyanok, akiknek fél éve nincs csapatuk, vagy nem edzenek. Nincs arra időnk, hogy az ilyen labdarúgókat felépítsük, nekünk kész játékosok kellenek, hiszen két hét múlva kezdődik a bajnokság. Később majd, amikor össze lesz gyúrva, és stabil lesz a csapat, akkor egy-egy ilyen vállalható, de most nem vagyunk abban a helyzetben.
– Mennyire tudja követni a világbajnokságot? Ki érhet fel a csúcsra?
– Az elmúlt három hetem folyamatosan arról szólt, hogy még este tízkor is telefonálgattam, vagy játékossal találkoztam. Részleteiben láttam eddig a világbajnokságot. Az elejéről nagyon jó véleménnyel vagyok, mert azt vártam, hogy a csoportmeccsek alatt sokkal unalmasabb, kivárásra játszó csapatokat látok majd. Az argentin-holland nagyon rossz meccs volt, a német futball viszont jól lépeget felfelé. Nálam most egyértelműen ők a favoritok. Még a hollandok lettek volna, mert ha ők bejutnak a döntőbe, az egy picit tompította volna a nyolc-egyet, amit saját bőrömön tapasztaltam. Akkor itt mindenki világháborút emlegetett, de azóta láttuk, hogy a hollandok ötöt rúgtak a spanyoloknak, ami lehetett volna nyolc is, és a brazilok is kaptak egy hetes. Ez persze nem mentség, hiszen egy kudarcról beszélünk, és úgy kellett lennie, hogy le kellett mondanunk, de picit fájlalom, hogy egy meccsből ítéltek meg bennünket. Úgy gondolom, hogy a magyar futball jelenlegi helyzetében nem rossz eredmény kétszer a harmadik helyen zárni a selejtezőcsoportban úgy, hogy közelebb voltunk a másodikhoz, mint a negyedikhez.
