NB I

Spanyol és máltai légiós érkezett

Két külföldi játékos szerződtetését jelentette be az élvonalban újonc DPASE vezetősége.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A spanyol Bruno Pascua, valamint a máltai válogatott Rowen Muscat személyében újabb két játékossal erősítette meg keretét a Dunaújváros PASE csapata, amelynek ausztriai edzőtáboráról, valamint a felkészülési menetrendjéről Dobos Barna sportigazgató számolt be csütörtök délután – írja a dunaujvaros.com.

A szakmai vezető elmondta, remekül sikerült ausztriai edzőtáborozáson vannak túl, hiszen a napi gyakorlások mellett három igen komoly edzőmérkőzést is tudtak játszani – a szlovén bajnok Maribor, a horvát NK Zadar, valamint az ukrán Luhansk is magasabb szintet képviselt annál, amelyhez eddig szoktak a DPASE játékosai. Ez azonban így is volt tervezve, mivel igyekeztek úgy felépíteni felkészülésüket, hogy olyan csapatok ellen méressék meg magukat, amelyek hozzásegíthetik a játékosokat, hogy felvegyék a bajnoki élvonal magasabb ritmusát.

A Maribor ellen még akadtak nehézségeik, ám a Zadar és a Luhansk ellen már nagyon jó meccseket sikerült játszania az együttesnek, és innentől az az elsődleges céljuk, hogy ezt, az eddig megszokottnál magasabb ritmust meg is tudják tartani.

Dobos Barna szerint megfelelő ütemben halad a felkészülésük, a tervezett munkát el tudták végezni, és az ausztriai edzőtábor után egy viszonylag könnyebb meccsel, a Csákvár elleni 3-0-ra megnyert találkozóval tudtak tovább finomítani a csapatjátékon. A szakvezető szerint az új játékosok beépítése is jól halad, mindannyian erősítést jelentenek a DPASE számára, ám ahhoz, hogy még tovább javuljanak, további felkészülési mérkőzésekre is szükség lesz. Éppen ezért szombaton a Siófokkal, majd egy hét múlva a Cegléd csapatával is megmérkőznek, ám terveik között szerepel egy újabb külföldi találkozó is, ennek szervezése még folyamatban van.

A stadion felújításával kapcsolatban megtudhattuk, hogy jelenlegi állás szerint szeptember közepére készülhet el az NB I-es mérkőzések megrendezéséhez nélkülözhetetlen világítás, ám ahogy a drukkerek, úgy a játékosok, valamint a csapat vezetése is abban reménykedik, hogy ennél korábban is vendégül láthatják majd ellenfeleiket az új bajnoki szezonban.

Újabb légiósok érkeztek

A csapat vezetése eközben mindent megtesz azért, hogy kellően megerősítse a játékoskeretet, éppen ezért csütörtökön újabb két játékos szerződtetését tudták bejelenteni. Mint azt Dobos Barna elárulta, a 24 éves spanyol Bruno Pascua, valamint a 23 éves máltai Rowen Muscat is a Dunaújváros PASE csapatánál folytatja pályafutását. Előbbi posztját tekintve támadó középpályás, aki a Gimnástica Torrelavega csapatától érkezett, és a felkészülési meccseken sikerült meggyőznie a szakvezetést, hogy erősítést jelent majd az együttes számára.

Bruno Pascua bemutatkozásában kiemelte, hogy nagyon jól érzi magát Dunaújvárosban, a társak is hamar befogadták, és minden segítséget megadnak neki ahhoz, hogy minél jobban beépüljön az együttesbe. Rendkívül motiváltan vágott neki a közös munkának, és nagyon reméli, hogy jó teljesítménnyel lesz képes segíteni új csapatát abban, hogy elérje céljait, és megkapaszkodjon az élvonalban, ami persze egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak.

A DPASE színeiben folytatja a játékot a nyolcszoros máltai válogatott Rowen Muscat is, aki a Birkirkara együttesétől szerződött Dunaújvárosba. Az elsősorban védekező középpályásként bevethető játékos szintén kellemes élményekkel gazdagodott a csapat ausztriai edzőtáborában, hiszen jó közösségbe került, és bár a magyar labdarúgás a máltai előtt van, úgy érzi, hogy hamar sikerült felvennie a ritmust, és el tudja majd látni azokat a feladatokat, amiért szerződtették. Elmondása szerint a felkészülési mérkőzések alatt volt ideje összeszokni társaival, és bár a nyelvi nehézségek okoznak még problémákat, úgy érzi, hogy az együttes képes lesz arra, hogy megkapaszkodjon a bajnoki élvonal középmezőnyében, s ehhez ő is hozzá szeretné adni tudása legjavát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik