Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Varga József másfél év után visszatér a DVSC-TEVA-hoz és a Ferencvárostól átigazolt Alekszandar Jovanovics is Debrecenben folytatja labdarúgó pályafutását – jelentette be Szima Gábor, a klub elnöke kedden sajtótájékoztatón a Nagyerdei Stadionban.
A hajdúságiak további erősítésekre is készülnek: három posztra keresnek játékost, gyors védőre, középpályásra és csatárra is szükségük lenne – tette hozzá az elnök, majd bejelentette azt is, hogy befejezi aktív labdarúgó-pályafutását Bernáth Csaba és Dombi Tibor. Utóbbi a Debrecen második csapatának játékos-edzője lesz, de elképzelhető, hogy pályára lép az első csapatnál is.
Bernáth Csaba úgy döntött, hogy felhagy az aktív futballal, míg a DVSC másik legendája, Dombi Tibor pályaedző lesz a második csapatnál, de emellett játszik az NB III-ban, és az első keretnél is számításba veszik. Előfordulhat tehát, hogy Ligakupa és Magyar Kupa-meccseken láthatjuk még – írja a klub honlapja.
– Napokban hoztam egy olyan döntést, hogy visszavonulok – idézi Bernáth Csabát a klub honlapja. – Mi játékosok tudjuk, hogy eljön egyszer ez az idő, mégis nagyon nehéz a döntés. Úgy éreztem, most van itt az ideje. Elértem mindent a DVSC-vel, bajnok és kupagyőztes lettem, nemzetközi kupákban játszottam, az új stadionban is pályára léphettem. Nem éreztem, hogy újabb felkészüléssel, erős kerettel a bajnokcsapat meghatározó tagja tudnék lenni. Nem szakadok el a sporttól teljesen, de hogy milyen formában dolgozom majd benne, az a jövő kérdése. Azt gondolom, fogunk még találkozni.
A védő összesen 301 bajnoki mérkőzést játszott a DVSC színeiben, ezzel harmadik a klub szereplési örökrangsorában. Hét aranyat, egy ezüstöt és két bronzot nyert a Lokival, emellett hatszoros Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát. Július 5-én, a Lyon elleni edzőmeccsen még pályára lép, az lesz a búcsúmérkőzése.
– Amennyiben Bernáth Csaba érez magában annyit, hogy a DVSC-n belül a labdarúgásban dolgozzon, ehhez minden segítséget megadunk – mondta Szima Gábor, a DVSC elnöke.
Dombi Tibor az olimpiai válogatott tagjaként ott volt 1996-ban az atlantai játékokon. Később 35-ször hívták meg a felnőtt keretbe.
– Nem készültem a visszavonulásra. Jött a lehetőség, hogy én lehetek a második csapat pályaedzője. Jólesett, hogy erre megkértek. Tudják a vezetők, a futball az életem, ezért hálás vagyok nekik, hogy megtalálták számomra a legmegfelelőbb megoldást – mondta Dombi Tibor.
A további csapaterősítéssel kapcsolatban Szima Gábor megjegyezte, hogy a jelenlegi anyagi helyzetben ebbe a keretbe meghatározó játékost szerződtetni nagyon nehéz. Ugyanakkor szerinte – ellentétben az egy évvel korábbi helyezettel – most nincs szerződtetési kényszer a klubnál. A jelenlegi keret erős, és bízik benne, hogy sikeres lesz.
Varga József kifejtette: tudja, hogy erős a keret, nincs bérelt hely, ezért mindent megtesz, hogy ismét pályára léphessen a Lokiban. A szerb Jovanovics a Ferencvárostól érkezett. Úgy véli, új csapata tudja, hogyan kell győzni, trófeákat gyűjteni és ennek szeretne részese lenni.
Kondás Elemér vezetőedző közölte: kedden megkezdték a felkészülést, szombaton Tiszaújvárosban bemutató mérkőzést játszanak, a jövő héten pedig edzőtáborba mennek Balmazújvárosba. Megjegyezte, hogy 2009-ben is Balmazújvárosban edzőtáboroztak, amikor BL-csoportkörbe jutott a csapat.
A következő hetek programját ismertetve elmondta, a július 5-i, francia Olympique Lyon elleni felkészülési mérkőzésre már kaphatók a jegyek, egy nappal később a Nyíregyházát fogadják az Oláh Gábor utcai stadionban, július 11-én Szuperkupa-mérkőzést játszanak a Puskás-stadionban, július 12-én pedig a székely válogatottal játszanak Debrecenben, illetve várják a június 23-i BL-sorsolást.