NB I

Varga József játszani fog a BL-ben

Nehéz szezonon van túl a DVSC, de a java még csak most jön. Kondás Elemér vezetőedző szerint feljuthatnak a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Debrecen Televízió Köz-Ügy című műsorának vendége volt a DVSC vezetőedzője, Kondás Elemér, valamint Szilágyi Sándor cégvezető.

A bajnokcsapat trénere elmondta, hogy nehéz lesz a következő bajnoki szezon is, de előtte most a Bajnokok Ligájára kell koncentrálniuk, ahol a legtovább szeretnének eljutni – ami egyet jelent a főtáblával. Mint mondta, ebben a csapatban benne van az a lehetőség, hogy kiharcolja a csoportköbe kerülést.

Elárulta: lesz néhány érkező a nemrég a Ferencvárostól szerződtetett Jovanovics mellett is. Egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy Varga József nem tér vissza Angliába, a Loki játékosaként készül a nemzetközi szereplésre.

– Varga Józsi visszatért a csapathoz, mert nem vette meg őt a Middlesbrough. Komoly erősítést jelent a DVSC számára. Mindenképpen számolunk vele, számítunk a játékára a Bajnokok Ligája selejtezőiben is. A csapat gerince már megvan, de azért kellenek erősítések – nyilatkozta Kondás Elemér.

A selejtezőre megfelelő módon szeretne készülni a DVSC. Szilágyi Sándor elmondta, tervben van, hogy egy nemzetközi négyes tornának ad majd otthont Debrecen, erre olyan csapatokat akarnak meghívni, amik formába hozhatják a BL-re a Lokit. A cégvezető kiemelte, már tárgyaltak a Bajnokok Ligája főtábláját is megjárt kolozsvári CFR-vel, amely külön jelezte, hogy szeretne részt venni a tornán – a többiekkel még folynak a megbeszélések – írja a dehir.hu.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik