Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Bp. Honvéd utánpótláskorú és a III. Kerületi TVE kisiskolás labdarúgói grundfocival hívták fel a figyelmet a rasszizmus elleni harc fontosságára a Polgári Platform szerdai rendezvényén.
A Puskás Ferenc óbudai szobránál rendezett Állítsuk lesre a rasszizmust! elnevezésű szabadtéri pikniken Kész Zoltán, a Polgári Platform elnöke arról beszélt, céljuk, hogy a lelátókon a sportszerű többség hangja elnyomja a trágár és rasszista bekiabálásokat, s a rasszizmus a közbeszédből is eltűnjön. Hangsúlyozta, tisztában vannak azzal, hogy ez egy hosszú folyamat, s még csak az út elején járnak.
– Ma azért vagyunk itt, hogy világossá tegyük, egy jól körülhatárolható szabályrendszer keretein belül másokkal – akár messziről jött emberekkel együtt is – sikeresebbek lehetünk a munkában, elfogadottabbak társas kapcsolatainkban, a fajgyűlölettel szemben azonban zéró toleranciát hirdetünk – mondta Bús Balázs, a III. kerület polgármestere. Kitért arra is, hogy reményei szerint a csütörtökön kezdődő brazíliai világbajnokságon is sikerül érvényt szerezni a fair play szellemének.
George F. Hemingway, a Bp. Honvéd tulajdonosa annak a véleményének adott hangot, hogy a szurkolói rasszizmus nem egy filozófia része, s ebben a küzdelemben nem gonosz, hanem beteg emberekkel állnak szemben.
– A mi felelősségünk, hogy kigyógyítsuk őket ebből a szerencsétlen állapotból. Meggyőződésem, hogy erőfeszítéseinket siker koronázza – hangoztatta Hemingway.
A Polgári Platform tavaly ősszel indította el Szurkoljunk a rasszizmus ellen! elnevezésű kampányát, melyet több hazai klub, így a Honvéd, az FTC, a Győri ETO és az MTK is támogat.