Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A PMFC-Matias honlapján Feleki Attila ügyvezető értékelte az elmúlt egy évet. Elmondta, a tavaly nyári költségracionalizálás ellenére (ami természetesen sokaknak fájt) jó munkát végeztek a klubnál dolgozók, a legtöbb területen jelentősen előreléptek. Feladat, tennivaló akadt bőven, hiszen átalakították, csinosították a stadiont, több kampányban vettek részt, megszerezték az élvonalbeli folytatáshoz szükséges klublicencet, továbbá nagyon jól vizsgázott az utánpótlás-akadémia, amelyet az MLSZ által felkért belga cég auditált.
Feleki határozottan kijelentette, hogy nem adnak el senkit, akinek élő szerződése van, a csapatot együtt tartják. Igaz, kaptak ajánlatokat több játékossal kapcsolatban is, de nem is tárgyaltak ezekről. Két-három labdarúgó érkezésére van esély, de ezek nem sztárigazolások lesznek, a költségvetés stabilitását meg fogják őrizni. Vannak kiszemeltek, és a tárgyalások már ezen a héten elkezdődhetnek.
Az ügyvezető a bama.hu érdeklődésére tolmácsolta Matyi Dezső szavait, aki leszögezte, hogy nincs napirenden a klub eladása, továbbra is ő marad a tulajdonos.
– Nem adunk el senkit, együtt tartjuk a csapatot. Három játékosért kaptunk konkrét, írásos ajánlatot, egyért pedig puhatolóztak, érdeklődtek – utalt az élő szerződésű labdarúgókra Feleki Attila. – De nem akarunk senkit eladni, hiszen így is kevesen vagyunk, ráadásul ez egy morálisan nagyon jó, összetartó társaság.
Fodor Ferencnek lejár a szerződése, és miután remek idényen van túl, állítólag őt is szívesen vinnék más klubok. A 23 éves védővel már többször egyeztettek a pécsiek, törekszik is a megegyezésre, és az ügyvezető szerint más attitűddel rendelkezik, mint a korábbi tárgyalások során más játékosok.
– A szakmai stábban Márton Gáboron kívül mindenkinek lejár a szerződése. Miután a szezon már május végén befejeződik, a szerződések viszont június harmincadikáig érvényesek, a tulajdonos azt kérte, hogy ezzel csak a bajnokság után foglalkozzunk – mondta az edzőkérdésről a klubvezető.