NB I

Helybenhagyták Kabát Péter eltiltását

A csatár fellebbez; a szövetség fegyelmi bizottsága eljárási hibát vétett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hamarabb ért véget a mai edzés Kabát Péter számára, az Újpest rutinos csatára ugyanis az MLSZ fegyelmi bizottságától tárgyalását tartását kérte a kétmérkőzéses eltiltásával kapcsolatban.

A tárgyaláson Kabát Péter és dr. Visontai Csongor felhívta a bizottság figyelmét arra, hogy a múlt héten eljárási hibát vétettek, ugyanis a határozat kihirdetése előtt nem vették figyelembe a fegyelmi szabályzat 18. paragrafusának (3) bekezdését. Az említett pont kimondja, hogy a fegyelmi bizottság elnökének öt (indokolt esetben három) napon belül értesítenie kellett volna a csatárt vagy a klubot arról, hogy Kabát Péter ellen fegyelmi eljárás indult, ez azonban – ahogyan azt a mai tárgyaláson a bizottság jelenlévő tagja is elismerte – nem történt meg.

Kabát Péter így nem élhetett a fegyelmi szabályzat 19. paragrafusában említett védekezési jogával, hiszen mind csatárunk, mind a klub csak szerdán értesült a határozatról.

Kabát eltiltását ennek ellenére helybenhagyták, ám a játékos az eljárási hiba miatt fellebbezett, így csak csütörtökön derül ki, hogy pályára léphet-e a Ferencváros elleni, pénteki derbin – írja az Újpest FC honlapja.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága április 1-jei ülésén az alábbi határozatokat hozta:

OTP Bank Liga

Raffaele Alcibiade (Bp. Honvéd) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tárgyalás megtartása után a Diósgyőri VTK-val szemben a Lombard Pápa elleni mérkőzéssel kapcsolatban kiszabott korábbi 200 ezer forintos pénzbüntetést 150 ezer forintra mérsékelte.

Tárgyalás megtartása után Kabát Péter (Újpest FC) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

A Kaposvári Rákóczi FC ellen Oláh Lóránt labdarúgóval szembeni pénzügyi tartozás miatt elrendelt fegyelmi eljárást megszüntette.

Csertői Aurél vezetőedző (MVM Paks) írásbeli megrovásban részesült.

NB II

Tóth Máté (Sopron) 1, Fazekas Norbert (Sopron) 1, Ivan Jakovljevics (SzTK), mint visszaeső 2, Miskolczi László (Kisvárda) 2, Birtalan Botond (Tatabánya) 3 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Birtalan két kézzel ellökte ellenfelét, majd fejelő mozdulatot tett felé.

Tárgyalás megtartása után Kis László vezetőedző (Cegléd) 200 ezer forintos pénzbüntetését hatályában fenntartotta, azonban a pénzbüntetést akkor kell megfizetnie ha szakmai tevékenység végzésére újból jogviszonyt létesít.

NB III

Hamar Zsolt (Tiszaújváros) 1, Angyal Szilárd (Mosonmagyaróvár) 2, Bieder Gábor (Balatonfüred) 1, Havasi Márton (Haladás) 1, Szabó Milán (Dabas) 2, Szabó Bence (Dabas) 1, Wágner András Gusztáv (Dunaharaszt) 3 (a játékvezető személyére sértő kifejezést használt), Welo Lupeta Joaquim Manuel (Videoton FC) 1, Buzás Viktor (Maglódi TC) 1, Vasas Attila (Veresegyház VSK) 1, Kiskapusi Balázs (Jászapáti FK) 1, Szűcs Ádám (Putnok FC) 1 következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Hinics Róbert gyúró (Csepel FC) írásbeli megrovásban részesült, Papp Ferenc edző (Hajdúböszörményi TE) a kispadtól és az öltözőtől 2, Vincze Richárd edző (Kazincbarcika) a kispadtól és az öltözőtől 1 soron következő NB III-as bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Olvasói sztorik