Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Az MLSZ interaktív térképet készített a TAO-pénzek felhasználásáról, amely alapján tavaly is a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány volt a legvonzóbb az adakozó vállalkozások számára. Toronymagasan a legnagyobb összeg folyt ugyanis a szervezet kasszájába. Ezzel a 2011 óta megkapott teljes összeg 6,8 milliárd forintra emelkedett – írja az mfor.hu.
Felcsút kiemelkedő támogatottságát jól jelzi, hogy a tavaly kapott összeg majdnem másfélszerese a második helyen álló Mezőkövesd-Zsóry Futball Club pénzének. Mivel visszamenőleg is elérhetők az adatok az MLSZ adatbázisában, egy összesítést is elvégeztünk, amelynek eredménye túl nagy meglepetést nem okozott. A kiemelt projekten belül kiosztott összesen valamivel több mint 19 milliárd forintnak a 35 százaléka került a felcsúti alapítványhoz, vagyis 6,8 milliárd. Ezzel pedig toronymagasan vezeti még azt a ranglistát is, amit a működési és tárgyi eszköz támogatások figyelembe vételével készítettünk el.
Felcsút előnye megdöbbentő, hiszen a második helyen álló Újpest másfél milliárdos támogatását az orbáni focialapítványé négy és félszer haladja meg.
A teljes cikk ide kattintva olvasható!