NB I

Nehéz próba előtt a Debrecen

Az éllovas DVSC és a jó formában lévő Pécs mérkőzése emelkedik ki az OTP Bank Liga 21. fordulójából.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A hétpontos előnnyel listavezető debreceniek 12 bajnoki találkozó óta veretlenek, míg szombati vendégük, az ötödik helyen álló baranyai együttes kilenc mérkőzés óta nem talált legyőzőre. A tavaszi rajt a Pécsnek sikerült a legjobban – a Honvéddal együtt –, ugyanis egy döntetlen mellett kétszer győzött, míg az aranyérem felé robogó Loki a legutóbbi négy összecsapásából csak egyet nyert meg. Igaz, így is növelte előnyét, ami azonban elsősorban legfőbb üldözője, a Videoton rossz formájának köszönhető.

A székesfehérváriak, akik immár hat forduló óta nem tudták begyűjteni a három pontot, ezúttal a bennmaradásért küzdő MTK stadionjában próbálkozhatnak a javítással. A jelenleg harmadik helyen álló, címvédő Győr az élvonal leghosszabb, 13 meccsből álló nyeretlenségi sorozatával rendelkező Paks vendége lesz. A meccs érdekesség, hogy Horváth Ferenc és Csertői Aurél is korábbi csapata ellen irányíthatja jelenlegi együttesét.

A forduló a Pápa és a Haladás presztízsmeccsével kezdődik, szombaton pedig egy vérbeli kiesési rangadót is rendeznek, hiszen a Puskás Akadémia a Mezőkövesdet fogadja. A sereghajtó Kaposvár ezúttal a Honvéd otthonában próbálkozik. A korábbi Fradi-játékos, Bekő Balázs kétmeccses eltiltása után vasárnap visszatérhet a Kecskemét kispadjára, éppen egykori klubja, a Ferencváros ellen. A hosszú ideig nyeretlen Diósgyőr vezetőedző, Tomiszlav Szivics a közelmúltban azt nyilatkozta, ha végre összejön nekik a siker, utána megállíthatatlanok lesznek. Nos, a legutóbbi fordulóban győztek a Pápa ellen, most pedig Újpesten bizonyíthatják trénerük szavait.

OTP Bank Liga, 21. forduló

Március 21. péntek

19 óra: Lombard Pápa Termál FC – Szombathelyi Haladás, játékvezető: Németh Á. (TV: Duna)

Március 22. szombat

14 óra: Debreceni VSC-TEVA – Pécsi MFC-Matias, játékvezető: Andó-Szabó (TV: M1)

16 óra: Puskás Akadémia – Mezőkövesd-Zsóry FC, játékvezető: Erdős

16 óra: MTK – Videoton FC, játékvezető: Kassai (TV: Sport1)

18 óra: Bp. Honvéd – Kaposvári Rákóczi, játékvezető: Farkas Á. (TV: Sport1)

20 óra: MVM Paks – Győri ETO FC, játékvezető: Solymosi (TV: Sport1)

Március 23. vasárnap

16.30: Újpest FC – Diósgyőri VTK, játékvezető: Vad II (TV: M1)

18.30: Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Ferencvárosi TC, játékvezető: Iványi (TV: Sport2)

Olvasói sztorik