Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Szombathelyi Haladás székházában, ahol aláírta fél évre szóló szerződését a korábbi háromszoros válogatott támadó, Hrepka Ádám.
Az új igazolást Marton Zsolt sportért felelős alpolgármester mutatta be a média képviselőinek, és elmondta, hogy a 26 éves csatár kipihenve és reményekkel telve várja a tavaszi idényt, amely során nem más az elvárás vele szemben, minthogy minél többször zörgesse meg az ellenfelek hálóját.
Ezt követően a vasi zöld-fehérek vezetőedzője, Artner Tamás szólalt fel, a szakember először megköszönte az önkormányzatnak a törökországi edzőtáborozást, majd a Hali legfrissebb igazolásáról is szót ejtett.
– Egy támadó igazolása évek óta égetően fontos kérdés a csapatban, és bízom benne, hogy Hrepka Ádám a segítségünkre lehet – kezdte Artner Tamás. – Személyesen még nem ismertem Ádámot, de a pályafutását végig nyomon követtem. Nagyon fiatalon bemutatkozott az MTK-ban és válogatottban is, Németh Krisztiánnal együtt az egyik legnagyobb magyar tehetségnek lett kikiáltva. Garami Józseffel is beszélgettem már többször róla, és ő is csakis jókat tudott mondani. Úgy gondolom, hogy a csapat is várta már az érkezését, hiszen egy játékos igazolása mindig új impulzusokat hozhat egy együttes életébe. Az ősszel Radó és Halmosi rúgta a góljaink nagy részét, remélem, hogy Ádám is becsatlakozik melléjük a tavasszal. A szakmai stáb dolga lesz, hogy megfelelően beépítsük a gárdába. Úgy érzem, hogy az ellenfelek az ősz végére kicsit kiismertek minket, és ahhoz, hogy ezen tudjunk változtatni, nagy szerepet szánok az új igazolásunknak. Ádámra centerposzton számítok, és nem várok tőle sokat, csak amit általában egy csatártól. Legyen agresszív, gyors, technikás, tartsa meg a labdát és rúgjon gólokat.
Artner elmondta, hogy a jövő hétvégi, MTK elleni bajnokin már mindenképpen a kezdőcsapatban számít Hrepka Ádámra.
Hrepka Ádám ezután aláírta a tavaszi szezonra szóló szerződését, amelyben nincsen opció a jövőt illetően. A 26 éves támadó elmondta, hogy az első pillanattól kezdve érezte, Artner Tamás számít rá, és ez is nagyban befolyásolta a döntését.
– A Haladás már korán megkeresett, de vártam a külföldi lehetőséget, ami mindig benne volt a levegőben, de aztán valamilyen oknál fogva mégsem jött össze – idézi Hrepka Ádámot a haladasfc.hu. – Itthon nemsokára kezdődik a bajnokság, és nem akartam már tovább várni, mindenképpen szerettem volna aláírni. A Haladás olyan csapat, amely a támadófutballt képviseli. A tabellán is előkelő helyen áll, és igazából még bárhova odaérhetünk. Úgy éreztem, Artner Tamás tényleg számít rám, és ez is nagyban befolyásolta a döntésemet. Abszolút követtem a Hali szereplését, hiszen figyeltem az őszi idényt. Tetszik a csapat játéka, és úgy érzem, hogy ebben bármi benne van. Akár a dobogót is el lehet csípni, egyáltalán nem érzem gyengébbnek a Haladást a Fradinál, vagy éppen a DVTK-nál. Bízom benne, hogy sikeres tavasz elé nézünk.
Az Izrealből hazatérő csatár elárulta, hogy a beilleszkedéssel biztosan nem lesz gond, hiszen rengeteg játékost ismert a Haladás csapatából, sőt olyan is van, akit a barátjának mondhat, ilyen Nagy Gábort.