NB I

Vernes vállát mégsem kell műteni

A kispestiek fiatal középpályása hamarosan megkezdheti az edzéseket a csapattal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vernes Richárd december elején a pécsi Magyar Kupa-mérkőzésen sérült meg, az első félidő vége előtt. Egy beadást követően rosszul esett, próbált tompítani a kezével, hogy ne fejre essen, de ez rosszul sikerült, ezért kiugrott a válla. A pályán azonnal visszarakták a helyére, de úgy nézett ki, hogy elszakadt egy ínszalag, és meg kell műteni. Várni kellett a sérülés után hat-nyolc hetet, január 29-re volt időpontja, de végül mégsem kell operálni.

– Annyi szünetem volt, amíg rajtam volt két hétig a rögzítő. Utána rendszeresen gyógytornára jártam, erősítettem, orvosokat látogattam, hogy minél többen lássák – mondta klubja honlapján Vernes Richárd. – Most ott tartok, hogy nyújtani kell a vállamat, hogy mindkettő jól tudjon mozogni. Miután ez megtörtént, meg kell erősítenem, és ezt követően beállhatok a csapathoz. Viszont addig is tudok edzeni minden más területre, hasra, lábra, de a felső végtagokra nem szabad. Egy-két héten belül már vállra is tudok edzeni, hogy visszaerősítsem, és a jövőben ne legyen vele semmi probléma.

A 21 éves játékos bízik benne, hogy a bajnokság kezdetére már százszázalékos állapotban lesz, hiszen két-három hét múlva már a csapattal fog edzeni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik