NB I

Sousa vinné Kádár Tamást

A Videoton korábbi, az izraeli Maccabi Tel-Aviv jelenlegi vezetőedzője szerződtetné a válogatott védőt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A balhátvéd poszton erősítésre szoruló Maccabi Tel-Aviv előrehaladott tárgyalásokat folytat a Newcastle United korábbi, a Diósgyőr jelenlegi védőjével, Kádár Tamással – írja a sport5.co.il.

Az izraeli kupából nagy meglepetésre már kiesett Paulo Sousa csapata, de a bajnokságban két veresége ellenére, jobb gólkülönbségének köszönhetően továbbra is listavezető, és versenyben van az Európa Ligában is.

A cikk részletesen beszámol Kádár eddigi karrierjéről: mindössze 18 évesen került Angliába, ahol a Newcastle és a Huddersfield csapatában szerepelt, majd a holland Roda JC játékosa lett, végül tavaly hazatért, és Diósgyőrbe igazolt. A felnőtt válogatottban 2010-ben mutatkozott be.

A honlap értesülése szerint Kádár hétfőn már alá is írhatja a szerződését.

Sousa nem először erősítené meg izraeli csapatát Magyarországról, hiszen kinevezése után leigazolta a szerb védekező középpályást, Nikola Mitrovicsot, akivel Székesfehérváron dolgozott együtt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik