NB I

Holman Dávid új motivációja

A Fradi fiatal játékosa szerint az új válogatott első edzése meglepően pörgős volt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az új szövetségi kapitány, Pintér Attila első keretének egyik legfiatalabb tagja a Ferencváros támadó középpályása, Holman Dávid. Az U21-válogatott alapembere a Fradi Médiának adott videóinterjúban elmondta, hogy szerinte előbb-utóbb egy jól összerakott csapat lesz az új válogatottból.

– Egyáltalán nem számítottam rá, nagyon nagy megtiszteltetés ért ezzel, hogy beválogattak. Tudom, hogy ez még az útnak nagyon az eleje, és ez még nem jelent semmit, de az érzés, hogy számít rám, és figyelembe vett, ez új motivációt ad nekem, és még keményebben fogok dolgozni azért, hogy egyszer odakerüljek – mondta a Fradi játékosa.

Holman elmesélte, hogy az első napon Pintér Attila elmondta a terveit, de már arról is beszéltek, hogy milyen játékot próbál majd képviselni a válogatott a közeljövőben, sőt ezt már gyakorolták is.

– Az edzés meglepően pörgős volt, sokat tolódtunk, együtt mozogtunk, inkább a védekezésen volt a hangsúly. Úgy gondolom, ennek a munkának meglesz a gyümölcse, és előbb-utóbb egy jól összerakott válogatott leszünk.

Nem csak a válogatottnak, a Ferencvárosnak új vezetőedzője van. A német Thomas Doll már bemutatkozott a csapatnak, s Holman Dávid szerint nagyon szimpatikus.

– A filozófiája, amit a klubhoz hozott, illetve most elmondott, az is nagyon szimpatikus, kíváncsian várom a közös munkát. Az újságokban olvastam, hogy a Hamburgnak és a Dortmundnak is volt edzője, ezek európai szinten is nagy klubok. Gondolom, jó tapasztalatokkal jön ide. A játékos-pályafutásáról hallottam, hogy igen jó futballista volt, ráadásul hasonló poszton játszott, mint én, támadó középpályás volt. Remélem, megtetszik majd neki a játékom – mondta Holman Dávid.

Olvasói sztorik