NB I

„A számok nem hazudnak”

A Szombathelyről távozó Rajos Gábor iránt Ausztriából és az NB II-ből érdeklődnek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Decemberben látott napvilágot a hír, miszerint a Haladás nem számít Rajos Gáborra. A dolog pikantériája, hogy a 29 éves futballista eddig csak a szombathelyieknél szerepelt. Bajnok lett az NB II-ben, majd 2009-ben bronzérmet ünnepelhetett a csapat saját nevelésű játékosaként a klub történetének legsikeresebb évében. Most azonban több mint egy évtized után távoznia kell.

– Egy NB II-es csapattal már tárgyaltam, mellette van egy osztrák harmadosztályú lehetőség is, oda a napokban tudnék kimenni próbajátékra. Most ez a két csapat van képben, úgy gondolom, a következő egy-két hétben el fognak dőlni a lényeges kérdések – mondta a haladasfc.hu érdeklődésére Rajos Gábor. – Január nyolcadikán kezdődik a felkészülés, és én is a csapattal szeretnék edzeni. Artner Tamással vagyunk olyan viszonyban, hogy szerintem ezt meg fogja engedni. Azért itt voltam jó néhány évig, úgyhogy ebből nem lesz gond.

Rajos Gábort a Videoton ellen emlékezetes körülmények között állították ki. Csereként állt be, de egy percet sem tölthetett a pályán, mert csinált egy tizenegyest, és a játékvezető egyből piros lapot mutatott fel neki.

– Szerintem ez csak a pont volt az i tetején. Úgy hallottam, hogy a vezetőség döntését nem befolyásolta ez a szerencsétlen eset. A számok sajnos nem hazudnak. Az utolsó egy évben alig léptem pályára. Tavasszal játszottam a Debrecen ellen, majd ősszel is csak két mérkőzésen léptem pályára, és összesen négy perc negyven másodperc jutott nekem. Sérült is voltam, de a vezetőedzőnek sem volt oka változtatni, mert a csapat nagyon egyben van, Iszlai Bence és Simon Ádám is nagyon jó teljesítményt nyújtott a posztomon. Kevés lehetőséget kaptam és azzal sem tudtam élni – zárta a beszélgetést önkritikusan Rajos Gábor.

Olvasói sztorik