NB I

Megérintette a szurkolók szeretete

A Fradinál már jelezték, hogy szívesen látnák Máté Csabát, de egyelőre nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Két meccsen, az Újpest elleni kupatalálkozón és a Videoton elleni bajnokin Máté Csaba ülhetett az egyik legnépszerűbb magyar csapat, a Ferencváros kispadján megbízott vezetőedzőként. A teol.hu oldalon olvasható interjúban elmondta, hogy megszerette a klubot, és ha felkérik, a jövőben is örömmel marad a Fradinál.

– Nagyszerű dolog volt ott állni a kispad mellett, és átérezni, hogy mennyire imádják a szurkolók a Ferencvárost – kezdte Máté Csaba. – Persze, nem ilyen áron szerettem volna leülni a kispadra. Amikor Ricardót menesztette a vezetés, egyeztettem vele, és miután ő is támogatott, annak ellenére elvállaltam a feladatot, hogy tudtam, mennyire nehéz mérkőzések várnak ránk. Óriási élmény volt azt látni, hogy a Videoton idegenbeli legyőzése után a szurkolók együtt ünnepelnek a játékosokkal. Ezért is volt fájdalmas számomra a kupából való kiesésünk, pedig ott is átélhettük volna mindezt.

Az edző hangsúlyozta, hogy a Ferencvárosnál fontos szempont az eredményessége, amiben a csapat visszaesett, ilyen esetekben pedig elő szokott fordulni, hogy a vezetők a váltás mellett döntenek, de Monizt nagyon megviselték a történtek, és a játékosok is különbözőképpen dolgozták fel.

– Szenvedély, alázat, elhivatottság – jellemezte a holland edzőt Máté Csaba. – Példaértékű lehet mindenki számára, amit ő képviselt a futballról. Mindig hangsúlyozta, hogy ha távozik a klubtól, akkor szeretne valamit maga után hagyni. Ha ezt a fajta mentalitást valamilyen szinten átvették a játékosok, a munkatársak, akkor sikeresnek mondható az itteni munkássága. Jómagam minden kollégámmal, így Ricardóval is jó kapcsolatban voltam, és ez annak ellenére is megmaradt, hogy különváltunk. A Vidi-meccs után az elsők között gratulált, azóta is többször beszéltünk, szerintem a kapcsolatunk megmarad ezután is.

A Tolna megyei tréner nem tudja elképzelni, hogy Moniz sokáig otthon üljön. Vagy megtalálja a feladat, vagy ő fog keresni magának olyan munkát, amely leköti azt a hatalmas energiát, ami dolgozik benne.

– Csak a futballpályán tudom elképzelni. Nem lenne meglepő, ha hamarosan felbukkanna valahol, legyen szó a világ bármelyik pontjáról. Biztos vagyok benne, hogy magasabb szinten is fog még dolgozni – mondta Máté Csaba, akinek a Fradinál már jelezték, hogy szívesen látnák, de egyelőre nem lehet tudni, mit hoz a jövő. – Azt sem lehet tudni, hogy ki lesz az új edző, biztosan az ő hatásköre lesz összeállítani a szakmai stábot. Ha nekem is jut benne szerep, akkor örömmel elfogadom, ha nem, akkor keresnem kell mást. Annak ellenére, hogy a Fradinál szó szerint zajlik az élet, jól érzem magam a klubnál.

Olvasói sztorik