NB I

Hiába támadott a Debrecen

Völgyi Dániel szerint az ETO-n kívül a Fradi, a Videoton és a DVSC lehet harcban az aranyéremért.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A vártnál jóval magabiztosabb győzelmet aratott a bajnokság nyolcadik fordulójában a Győr vasárnap este a Debrecen ellen (3-0). Nagyban hozzájárult a sikerhez Völgyi Dániel, aki már a második percben betalált a DVSC kapujába, majd Kamber és Varga Roland gólját is ő készítette elő. A győriek játékosa honlapunknak elárulta, a gyors vezetőgól megnyugtatta csapatát.

– A második percben sikerült gólt lőnöm, ami egy tudatos támadás volt – mondta Völgyi Dániel a Rangadó.hu érdeklődésére. – Készültünk rá, hogyan fogunk a debreceniek mögé kerülni. Jókor érkeztem, a csapatot pedig megnyugtatta a gyors gól. A DVSC támadott a folytatásban, de nem mondanám, hogy komolyabb lehetőségei lettek volna, mi pedig ki tudtuk használni azt a három-négy alkalmat, ami adódott. Mindig úgy megyünk ki a pályára, hogy minél hamarabb próbáljunk meg gólt szerezni, ami most össze is jött. Nagyon alaposan felkészültünk az ellenfélből, ismertük a gyenge pontjaikat, elemeztük őket, és eszerint támadtunk.

A címvédő győriek négy döntetlennel és egy vereséggel kezdték a szezont, vagyis eleinte elmaradtak a várakozásoktól, de az utóbbi három meccsüket megnyerték. Völgyi szerint tavasszal négy csapat harcolhat az elsőségért.

– Most egy kicsit nyugodtabb lett a társaság, hogy az előző három meccset meg tudtuk nyerni. Szerintem előtte sem voltunk hullámvölgyben, egyszerűen csak nem volt szerencsénk bizonyos szituációkban. Ez most már megváltozott, és úgy érzem, hogy megindulhatunk felfelé – vélekedett a 26 éves védő. – Mindig csak magunkra koncentrálunk, és a következő mérkőzésre. Az viszont biztos, hogy a Fradi nagyon jó csapat lett, a Videoton évek óta jó, és a Debrecen is harcban lesz az aranyéremért, természetesen magunkat is beleértve.

Egyre jobban belelendül az ETO, és egyre jobb formában focizik. Ehhez képest a szurkolók továbbra sem teszik tiszteletüket jelentős létszámban a hazai meccseiken, hiszen a Debrecen elleni győztes rangadóra is csak 2800-an voltak kíváncsiak.

– Jobb lenne tízezer néző előtt játszani, ez természetes – folytatta a játékos. – Mi azon vagyunk, hogy közönségszórakoztató focit nyújtsunk, mint legutóbb is. Azt nem tudom megmondani, hogy miért nem jönnek ki többen. Igazából nem is a mi dolgunk, hanem a stábé és a klubé, de persze a jó játékunkkal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy többen legyenek ránk kíváncsiak. Mi ezen vagyunk, mert nekünk is jobb lenne, ha többen látogatnának ki.

Olvasói sztorik