NB I

Ennyi volt?!

A romániai vereséggel szinte elérhetetlen a világbajnoki pótselejtező a magyar válogatott számára.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Pénteken este Bukarestben lépett pályára világbajnoki selejtezőn a magyar válogatott. Mint ismert, a mieink 3-0-s vereséget szenvedtek, és így nagyon nehéz helyzetbe kerültek a csoportban.

A mieink Hollandiával, Romániával, Törökországgal, Észtországgal és Andorrával küzdenek a csoportban. Három fordulóval a vége előtt a hollandok két pontot veszítve vezetik a csoportot, míg Románia a második helyen áll 13 ponttal. A magyar válogatott 11, a török 10 pontot gyűjtött.

A magyarok sorsolása

Egervári Sándor csapata kedden Észtországot fogadja, majd októberben következik Hollandia idegenben, és Andorra ellen zárjuk a sorozatot. Az észtek és Andorra ellen kötelező lenne a győzelem, de Hollandia legjobbjai – főleg idegenben – nagyon nehéz feladatnak ígérkeznek. Reálisan nézve 4-6 pontot szerezhet a válogatottunk ezeken a találkozókon.

A románok sorsolása

Valamivel könnyebb helyzetben vannak a románok, hiszen a hollandokkal már nem találkoznak a hátralevő meccseiken. Legközelebb a törökökkel játszanak hazai pályán – akiket idegenben is legyőztek –, majd következik az Andorra elleni idegenbeli, és az észtek elleni hazai mérkőzés. Akár a kilenc pont is összejöhet a csapatnak, de legrosszabb esetben is jó lehet 4-5 pontra, amellyel megtarthatja előnyét a mieinkkel szemben.

A törökök sorsolása

Mint említettük, a török válogatott sorsdöntő mérkőzést játszik jövő kedden, Romániában. Utána megy Észtországba, az utolsó fordulóban pedig a holland együttest fogadja. Kiindulva a törökök elmúlt időszakban mutatott felemásabb formájából, minden bizonnyal nem zárják hibátlanul ezt a hárommeccses sorozatot sem, 4-6 pont lehet reálisan nézve a mérlegük, amivel még mögöttünk maradhatnának, azonban ez sem feltétlenül jelentene a magyar válogatottnak pótselejtezőt.

Mikor játszhatunk mi pótselejtezőt?

Szinte minden esélyünk elszállt a pénteki vereséggel. Ha a románok kedden legyőzik a törököket, akkor majdhogynem eldőlt a második hely sorsa. Döntetlen esetén, és az észtek elleni győzelmünkkel még felzárkózhatunk, 14-14 pontja lenne a két csapatnak, azonban a sorsolás még mindig keleti szomszédainknak kedvezne. Török győzelem esetén – és persze, ha mi nyernénk az észtek ellen – a mieink két fordulóval a vége előtt 14 ponttal, a török és a román csapat 13-13 ponttal állna a csoportban. A török és a magyar még találkozik ugyebár a hollandokkal, míg a románoknak továbbra is reálisan 4-6 pontra van kilátásuk két találkozóból. Vagyis a holland válogatott otthonában nem szabadna vereséget szenvednünk, Andorra ellen pedig hozni kellene a kötelező győzelmet. Azonban mindez csak akkor érvényes, ha hozzuk az észtek elleni következő meccsünket, ami a pillanatnyi formát tekintve pokolian nehéz lesz.

A csoport állása: 1. Hollandia 19 pont (22-4), 2. Románia 13 pont (13-10), 3. Magyarország 11 pont (13-11), 4. Törökország 10 pont (12-7), 5. Észtország 7 pont (5-11), 6. Andorra 0 pont (0-22)

Olvasói sztorik