NB I

Nem lehetnek elégedettek

Mogyorósi Józsefet a gólpassza sem vigasztalja a Haladás elleni döntetlen után.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Döntetlennel folytatta szereplését a Kecskemét az OTP Bank Liga ötödik fordulójában. Az alföldiek a Haladás együttesét fogadták péntek este, és 1-1-es döntetlent értek el. A találkozón Forró Gyula révén a hazaiak szerezték meg a vezetést egy védelmi megingás után, a második félidőben viszont a Haladás talált a hálóba, szintén egy helyezkedési hibának köszönhetően.

Mogyorósi József, a KTE védője a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, csalódottak az elért eredmény miatt, és az sem vigasztalja, hogy ő adta a gólpasszt a vezető találat előtt.

– Jó eredmény a Haladás elleni hazai döntetlen, vagy van hiányérzetük?
– Nem lehetünk elégedettek az egy ponttal – mondta Mogyorósi József. – A csapattársakkal is beszélgettünk erről a meccs után, és mindenki hasonlóképpen vélekedett. Ismertük a Haladás erejét és gyengéit is. Bosszantó, hogy egy védelmi megingásnak köszönhetően nem sikerült itthon tartani a három pontot.

– A gyors játékosokat jól semlegesítették. Sokat kivett ez önökből?
– Abszolút nem. Ahogy a vezetőedzőnk, Bekő Balázs is elmondta korábban, megbeszéltük a találkozó előtt, hogy mire kell figyelnünk. Tudtuk, mi lesz a feladatunk, segítettük egymást a társakkal, így nem vett ki belőlünk többet ez a találkozó. Ezért is bosszantó, hogy nem sikerült itthon tartani a három pontot.

– A gyönyörű gólpassza sem vigasztalja?
– Az csak egy dolog, hogy gólpasszt adtam. Ha nem én szolgálom ki a társamat, de nyerünk, annak sokkal jobban örültem volna.

– Két győzelemmel kezdtek, viszont három meccs óta nyeretlenek az NB I-ben. Ez mennyire zavarja meg a csapatot?
– A Diósgyőr elleni döntetlen miatt nem vagyunk csalódottak, hiszen nem sok csapat hoz el pontot, pontokat a DVTK otthonából. A Mezőkövesd elleni találkozót pedig el kell felejteni, azon a meccsen a kiállítások is nehezítették a dolgunkat, szinte semmi sem jött össze. Ismét fel kell pörögnünk, és azon leszünk, hogy újra elkezdjük gyűjtögetni a győzelmeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.