NB I

Próbálták élvezni a játékot

A Sampdoria ellen gólt szerző Andorka Péter győzelmet vár a hétvégi, MTK elleni bajnokitól.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden este az olasz élvonalbeli Sampdoria együttesét látta vendégül a Haladás csapata barátságos mérkőzésen. A találkozón a Bükön edzőtáborozó itáliaiak szerezték vezetést a 15. percben, de a szombathelyiek az utolsó öt percben fordítani tudtak, és megnyerték az összecsapást a nagy múltú klub ellen. A Haladás egyenlítő találatát a bajnokságban mellőzött Andorka Péter szerezte, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, próbálták élvezni, hogy ilyen erős ellenféllel játszhattak.

– Látszott az ellenfélen, hogy komoly munkából jöttek, kicsit fáradtan mozogtak. Mi próbáltuk élvezni, hogy ilyen erős csapattal mérhettük össze a tudásunkat, és a végén szerencsére sikerült megfordítanunk a találkozót. A gólom előtt Zsirai Martin a jobb szélen elment, szépen megcsinálta a dolgokat, majd becenterezte a labdát, nekem csak érkeznem kellett, végül is könnyű dolgom volt – mesélte Andorka.

A Haladás az OTP Bank Liga új idényében eddig a Videotonnal és a Győrrel találkozott, és mindössze egy pontot szerzett. A 29 éves csatár szerint nehéz a sorsolásuk, de hamarosan el fognak kezdeni nyerni.

– Úgy gondolom, a Győri ETO ellen jól futballoztunk, és a győzelem is benne volt a pakliban, pláne úgy, hogy már az elején emberelőnybe kerültünk. Az első fordulóban a Videoton otthonában, talán ha berúgjuk a helyzetünket az elején, akkor másképp is alakulhatott volna. Két nehéz meccsel kezdtük a szezont, el kell kezdenünk gyűjtögetni a győzelmeket, de szerintem rendben van a gárda – magyarázta Andorka.

A szombathelyiek a következő fordulóban az MTK-hoz látogatnak, Andorka Péter pedig bízik egy idegenbeli sikerben.

– Az MTK stílusa abszolút fekszik nekünk, úgyhogy bizakodó vagyok. A tavalyi bajnokságban is sikerült a kék-fehérek otthonában nyernünk, remélem, hogy most is összejön a győzelem – vélekedett a pénteki bajnokiról.

A támadó az idei szezonban bajnokin még nem lépett pályára. A rajt előtti szurkolói ankéton Artner Tamás vezetőedző a következőket mondta róla: „Andorka játékából hiányzik a dinamika. Dolgozik, hogy gyorsabbá váljon, kiegészítő emberként fog segíteni a csapaton.”

– Artner Tamás a vezetőedző, ennyit tudok mondani erről – kommentálta Andorka a szakember szavait.

Olvasói sztorik