NB I

Nem a kopasz edzők napja volt…

Marco Rossi és Kondás Elemér is csalódottan nyilatkozott a csütörtöki Európa Liga-visszavágó után.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Két magyar csapat volt érdekelt az Európa Liga második selejtezőkörében. A Bp. Honvéd az első meccsen 2-0-ra kikapott a szerb Vojvodina otthonában, de hazai környezetben esélye sem volt a párharc megfordítására, hiszen 3-1-re kikapott.

– Gratulálok a Honvéd csapatának és vezetőedzőjének. Kemény ellenfelet ismertünk meg bennük, de mindenekelőtt saját játékosainknak gratulálok, akik nagyon jó teljesítményt nyújtottak az elmúlt két mérkőzésen – mondta Marco Nikolics, a Vojvodina edzője. – Jó volt látni a találkozó előtt a játékosokon a nyugalmat az öltözőben és megfelelő mentális állapotot, ami meg is mutatkozott az eredményben. Nagyon örülünk, hogy legalább még két mérkőzésen szerepelhetünk az Európa Ligában. Nálunk a bajnokság még nem kezdődött el, így ez további lehetőség, hogy a csapat összecsiszolódjon.

– Nehéz bármit is mondani két olyan találkozó után, ahol rengeteg hibát ejtett a csapat – szögezte le Marco Rossi, a Honvéd edzője. – A visszavágó előtt külön felhívtam a játékosok figyelmét, hogy a Vojvodina úgy érkezik ide, hogy várni fog a hibáinkra, és ezt mindenféleképpen el kell kerülni. Ehhez képest rögtön az első félidőben sikerült két olyan gólt kapni, ami ki nem kényszerített hibából következett, és ezzel megpecsételtük a saját sorsunkat. Látni kell, hogy nem kedvező változások történtek a játékoskeretben, elvesztettük Lanzafamét és Martinezt. Az ő pótlásuk nem sikerült megfelelő minőségű játékosokkal eddig. Nyilván még gondolkodhatunk igazolásokban, de egyelőre ez a keret nem éri el az előző évi erősségét. De az pozitívum, hogy sok tehetséges játékosunk van, tőlük várható jó teljesítmény, de nem rögtön. Fájó hibákat láttam a csapattól, amit nem engedhetünk meg magunknak. Minőségben ez a Vojvodina fölénk nőtt, ezt nem tudtuk kompenzálni.

Az első mérkőzést követően a Debrecen kedvező helyzetben volt, hiszen 2-2-es döntetlent ért el a norvég Strömsgodset otthonában. A hazai visszavágóra kibérelt nyíregyházi helyszín az előző idényhez hasonlóan ezúttal sem hozott szerencsét, hiszen a BATE Boriszov és az FC Bruges után a norvég csapat is győzelemmel távozott (3-0).

– Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, mert jó csapat az ellenfél. Jól kezdtünk, de egy hibából hátrányba kerültünk – mondta Kondás Elemér. – A második gól is szabadrúgásból született, ez bosszantó. Próbáltunk offenzívabbak lenni, de egy megpattanó lövés újra a hálónkban kötött ki. Voltak helyzeteink, ha bemennek ezek, szorosabb lehetett volna. Ma az üres kapuba sem találtunk be.

– A védekezés volt a mai siker kulcsa, ez sokkal jobban ment a társaságnak, mint az első meccsen – szögezte le Ronny Deila, a norvégok trénere. – Szoros mérkőzés volt, de mi kihasználtuk a helyzeteinket és végig fegyelmezettek voltunk, kontrolláltuk a játékot. Tetszett, amit láttam a csapatomtól, sikerült végrehajtani a taktikai utasításainkat, ez vezetett ehhez a szép sikerhez.

Olvasói sztorik