NB I

Preklet Csaba mégsem kell

A Lombard Pápa csapatánál előbb hároméves szerződést kínáltak a védőnek, majd meggondolták magukat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Furcsa utat járt be az elmúlt napokban Preklet Csaba. Az előző szezonban az Egri FC-ben szereplő hátvéd a Lombard Pápa együttesénél szerepelt próbajátékon. Előbb úgy tűnt, megfelelt a szakmai stábnak, a múlt héten már a szerződtetéséről nyilatkozott az egyik klubvezető, de kedden kiderült, mégsem marasztalták.

Lássuk, a pápai klub három illetékese miként nyilatkozott a játékosról a közelmúltban:

Július 12. péntek

„Szintén hároméves szerződést kötöttünk a korábban az Egerben futballozó, kapuvári születésű Preklet Csabával, aki jobboldali védőként Nagy Sándorral küzdhet meg a csapatba kerülésért” – mondta Szemán György klubigazgató az egyesület honlapján.

Július 13. szombat

„Nem tetszett Preklet és Mecsinovics játéka sem, olyan hibákat követtek el középen, amit egy rutinos csatár könyörtelenül kihasznált volna” – mondta a ZTE elleni edzőmeccs után Tóth Bálint vezetőedző a papa-ma.hu oldalon.

Július 16. kedd

Árki Gábor elmondása szerint egy másik próbázótól, Preklet Csabától elköszönt a klub – írja a veol.hu.

Olvasói sztorik