Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Az OTP Bank Liga csapatai számára a 2013–2014-es szezontól kötelező az U15-ös lánycsapat indítása, majd a rákövetkező idénytől a férfi NB II-es sportszervezeteknek is csapatot kell indítaniuk a leány utánpótlásban. Az előkészületek minden klubnál elkezdődtek, a bajnokságra való nevezést július 29-ig kell leadniuk.
Az MLSZ honlapjának összeállításában három egyesületnél, a Haladásnál, a Videotonnál és a Debrecennél érdeklődtek a női utánpótláscsapat kialakításának helyzetéről.
A Szombathelyi Haladás a női élvonalban szereplő Viktória Trend-Optika FC-vel fogott össze. A Viktória természetesen eddig is rendelkezett U15-ös csapattal, de a Haladással kötött együttműködési megállapodás értelmében hamarosan nőhet a fiatal játékosok száma Szombathelyen. A tervek szerint a korosztály legjobbjai alkothatják majd a Haladás Viktória néven induló együttes keretét, míg egy másik U15-ös együttes – szentgotthárdi bázissal – Viktória néven szerepel majd.
– Tartunk egy közös toborzót, ezt követően a jelenlegi és az új játékosok közül kiválasztjuk a legjobbakat, ők szerepelnek majd a Haladás Viktória színeiben, míg a keret másik fele a Viktória utánpótláscsapatánál játszik a jövőben. Ezzel a megoldással mindenki jól jár, reményeink szerint sokkal több lány fog majd futballozni, mint eddig. Nem csak a Szombathely közelében élő fiatalokra számítunk, megpróbáljuk az ország más pontjairól is az akadémiára csábítani a tehetségeket. Ebben nagy segítségünkre lesz, hogy koedukálttá tesszük az Illés Akadémiát, és a jövőben lányok számára is biztosítunk helyet az intézményben – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.
Markó Edina, a Viktória szakvezetője hozzátette: az együttműködési megállapodás mindkét fél számára előnyös, a két klub kölcsönösen segíti egymást a jövőben.
– Óriási segítség lesz, ha az akadémia lányokat is fogad majd, hiszen azok a fiatalok, akik a Viktória nevéért nem váltottak lakhelyet, a Haladásért talán szívesebben jönnek majd Szombathelyre. A szakmai munka jelentősebben nem változik, a Viktória pályáján, a jelenlegi stábbal dolgozunk a fiatalokkal, akik immár a Haladás mezében léphetnek pályára a bajnokságban – fogalmazott Markó Edina.
Debrecenben is alakul a lánycsapat, amelynek magját a hajdúsámsoni együttes játékosai alkothatják. A DVSC szerződtette a sámsoniak szakvezetőjét, Szegedi Szabolcsot, ő felel ezentúl az U15-ös debreceni lánycsapat szakmai munkájáért. Debrecenben már egy toborzót is tartottak, és a klub vezetői abban bíznak, hogy a közeljövőben egyre több lány kap kedvet a labdarúgáshoz.
– A sámsoniak diákolimpiai harmadik helye is mutatja, hogy egy nagyon lelkes, jó kis csapat alakult ki Szegedi Szabolcs kezei alatt, és ez a munka folytatódhat immár a DVSC színeiben – mondta Herczeg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezető igazgatója. – A csapat természetesen az akadémián készül majd, bízunk benne, hogy a következő hónapokban, a rendszeres foglalkozások elkezdésével párhuzamosan egyre népszerűbb lesz a lányfoci a városban, és az első toborzón közénk állt fiatalok után egyre többen jelentkeznek majd az U15-ös csapatunkba.
A Videoton FC sajtófőnöke, Szabó Gergő elmondta: Székesfehérvárott is elkezdődött a korosztályos lánycsapat felkészítése. Összeállt a szakmai stáb, egy 20 fős keret heti két-két edzéssel kezdte el a felkészülést az első olyan szezonra, amikor a klub már az U15-ös lányokat is piros-kékbe öltöztetve versenyezteti. Az, hogy Fehérváron komolyan veszik a női futballt, abból is látszik, hogy a keret tagjai is a sóstói létesítmény edzőpályáit használják.