NB I

Csank ajánlat nélkül

A Gyirmóttól távozó szakember még nem tette ki a falra a volt együttesétől kapott festményt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mint ismert, közös megegyezéssel távozott az NB II-ben szereplő Gyirmót FC vezetőedzői pozíciójából Csank János, akinek a helyét nemrég Sisa Tibor vette át a kispadon. A 66 éves tréner másfél évet töltött a kisalföldieknél, ami alatt két bronzérmet szerzett a gárda a másodosztály Nyugati csoportjában, a feljutást nem sikerült kiharcolni. A Rangadó.hu megkereste a leköszönő szakembert, aki elmondta, hogy egyelőre még sehonnan nem keresték, felszabaduló idejében pedig szenvedélyeinek hódol.

– Jelenleg nincs semmilyen ajánlatom, nem kerestek sehonnan, de szerintem nem is nagyon akad megüresedett poszt, úgyhogy egyelőre lefutottnak tűnnek mostanában az ilyen dolgok. Szabadidőmben ha tehetem, akkor futok, illetve jelenleg is éppen kerékpározom. Természetesen készülök vadászni is, jelen pillanatban ezek a dolgok kötnek le. Nézem a mérkőzéseket a televízióba, ezzel voltam mostanában elfoglalva. Nem tudok egyelőre semmilyen munkalehetőségről, nincsenek érdeklődök.

A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya búcsúajándékként egy vaddisznót ábrázoló festményt kapott a gyirmótiaktól, akik ezzel kedvestek a vadászatot közismerten kedvelő Csank Jánosnak.

– Természetesen ott van a szobámba a kép, nincs ezzel probléma. Egyelőre még nem tettem fel, az éjjeli szekrényemre raktam. Keresni kell neki helyet, de biztosan megfogom találni, és fel fog kerülni a falra – mesélte Csank János.

Olvasói sztorik