NB I

Döntéshelyzetben van a Videoton

A második helyen álló fehérváriak vasárnap biztosíthatják dobogós helyüket az OTP Bank Ligában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A székesfehérváriak éremszerzése és Európa Liga-indulása akkor válik biztossá, ha az élvonal utolsó előtti, 29. fordulójában nyerni tudnak Kecskeméten, és az MTK, vagy a Bp. Honvéd pontot veszít szombaton.

A székesfehérvári együttes – amely tavaly ősszel bejutott az Európa Liga csoportkörébe – jelenleg három ponttal előzi meg az MTK-t és a Honvédot, így bár roppant közel áll hozzá, még nem véglegesítette dobogós helyét. Ugyanakkor egy győzelem a kiváló tavaszt produkáló kecskemétiek otthonában bajnoki érmet jelent, ha bármelyik üldöző hibázik.

A nemzetközi szereplésért vív óriási harcot az MTK és a Honvéd, közülük egyértelműen a kispesti együttesnek lesz könnyebb dolga a hétvégén. ugyanis a már kiesett Egerrel találkozik, míg az MTK a bajnok Győrhöz látogat. Garami József csapata abban azért mindenképpen bízhat, hogy szombati riválisa fáradtabban és kevesebb motivációval lép pályára, mivel a Győr szerda este a Magyar Kupa döntőjében volt érdekelt – és kikapott a Debrecentől –, a bajnokságot pedig már megnyerte.

A dobogóra még kupaserleget megőrző, s az NB I harmadik helyétől két pontra álló Debrecen, illetve a csapatot egy ponttal követő Ferencváros is odaérhet. A két gárda vasárnap éppen egymással csap össze a hajdúsági megyeszékhelyen, ahol a forduló egyik legjobb meccsére van kilátás.

Kulcsfontosságú mérkőzést rendeznek az alsóházban is: pénteken az utolsó előtti Siófok látogat az egy hellyel és öt ponttal előtte álló Pápához. A balatoniaknak mindenképpen győzniük kell, különben a következő szezont biztosan a második vonalban töltik majd.

OTP Bank Liga 29. forduló

Május 24. péntek

17 óra: Újpest FC – Szombathelyi Haladás, játékvezető: Erdős. TV: Sport1

19 óra: Lombard Pápa Termál FC – FGSZ Siófok, játékvezető: Vad II. TV: Sport1

Május 25. szombat

14 óra: Kaposvári Rákóczi – MVM Paks, játékvezető: Fábián. TV: Duna

16 óra: Bp. Honvéd – Egri FC, játékvezető: Becséri

16 óra: Győri ETO – MTK, játékvezető: Szabó Zs. TV: Sport1

Május 26. vasárnap

16.30: Debreceni VSC-TEVA – Ferencvárosi TC, játékvezető: Bognár. TV: M1

18.30: Kecskeméti TE Phoenix Mecano – Videoton, játékvezető: Oláh G. TV: Sport2

Május 27. hétfő

18.30: Pécsi MFC-Matias – Diósgyőri VTK, játékvezető: Berger. TV: Sport1

A tabella

1. Győri ETO 58 pont

2. Videoton 51 pont

3. MTK 48 pont (40-28)

4. Bp. Honvéd 48 pont (46-35)

5. Debrecen 46 pont

6. Ferencváros 45 pont

7. Kecskemét 41 pont

8. Haladás 40 pont

9. Újpest 38 pont

10. Diósgyőr 37 pont

11. Paks 35 pont

12. Kaposvár 33 pont

13. Pécsi MFC 31 pont

14. Lombard Pápa 27 pont

15. Siófok 22 pont

16. Egri FC 15 pont

Olvasói sztorik