NB I

Bernáth már a hetedik kupadöntőjére készül

Dombi Tibor már az 1999-es diadalnál is pályán volt, Tokody Tibor pedig 2002-ben lett Magyar Kupa-győztes.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerda este rendezik a Győri ETO – Debrecen finálét a Bozsik-stadionban. Mindkét csapatban vannak olyan játékosok, akiknek nem az első Magyar Kupa-döntője az idei, persze ez nem is meglepő, hiszen a Debrecen a címvédő, és az utóbbi 14 évben ötször is felért a csúcsra, azonban az újdonsült bajnokcsapatban is vannak olyanok, akik már tapasztalhatták, milyen kupadöntőt játszani.

A Rangadó.hu legújabb összeállításában azt mutatjuk be, hogy a döntő két csapatában kik azok, akik korábban már pályára léptek kupafináléban.

Bernáth és Dombi az élen a DVSC-nél

A legnagyobb kupafinálé-tapasztalattal Bernáth Csaba rendelkezik az egész mezőnyben, hiszen a debreceniek 33 éves jobbhátvédje 2001-ben, 2003-ban, 2007-ben, 2008-ban és 2010-ben is pályára lépett, s mivel a 2008-as döntő két mérkőzésen dőlt el, szerda este már hetedik alkalommal léphet pályára MK-fináléban, ahol győzelem esetén már ötödször ünnepelhetne aranyérmet. Nem sokkal marad el Bernáth-tól a 39 éves Dombi Tibor sem, a hajdúságiak örökifjú bombázója már 1999-ben is pályára lépett, akárcsak 2003-ban és 2007-ben, utóbbi szintén két mérkőzésen dőlt el.

Eredményesség szempontjából az élen jár Czvitkovics Péter, aki 2001-ben és 2008-ban is kupagyőztes lett. Másodjára összesen három góllal vette ki a részét a sikerből, igaz akkor a két találkozó alapján 9-1-re kalapálta el a Debrecen a Honvédot…

Tavaly és 2010-ben is pályára lépett a Magyar Kupa döntőjében a Debrecen csapatában Verpecz István, Szakály Péter, Rezes László, Adamo Coulibaly. Mészáros Norbert pedig tavaly és 2007-ben volt végig a pályán. Ezidáig egyszeres finalistának mondhatja magát tavalyról Dajan Simac, Korhut Mihály, Kulcsár Tamás, Nagy Zoltán, Luis Ramos és Selim Bouadla, valamint 2008-ban egy meccsen szerepelt Szűcs István is.

ETO: csak Tokody tudja, milyen a siker

A közelmúlt egyik kupaspecialistájának számító DVSC ellenfelénél, a Győrnél jóval szerényebb azon játékosok névsora, akik játszottak már Magyar Kupa-döntőt. 2009-ben az ETO vívta a Honvéddal a párosmeccset a győzelemért, és habár a kisalföldiek 1-0-s összesítésben alulmaradtak, a döntő mindkét mérkőzésén pályára lépett Szasa Sztevanovics, Lazar Sztanisics, Rati Aleksidze, Völgyi Dániel és Tarmo Kink, míg Linas Pilibaitis csak a visszavágón jutott szóhoz csereként.

Finálét játszott, de a végén nem örülhetett sikernek Lipták Zoltán 2011-ben a Videotonnal és Takács Ákos 2005-ben a Ferencvárossal. Egyetlen olyan játékos van a Győri ETO keretében, aki már tudja, milyen érzés Magyar Kupát nyerni, ő pedig nem más, mint Tokody Tibor, aki még az Újpest játékosaként ért fel a csúcsra 2002-ben, és a döntőben is pályára lépett a Haladás ellen.

Olvasói sztorik